Gazdaság

Varga: Vida Ildikó marad

Vida Ildikó NAV-elnökkel kapcsolatban eddig nem merült fel olyan kifogás, amely a leváltását indokolná - mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter az ATV-ben úgy fogalmazott: “nincs olyan kormányzati szándék, hogy most azonnal el kelljen bocsátani”. A reklámadóról azt mondta, azért nem kapott helyet a jövő évi költségvetésben, mert a 100 millió forintos adómentességi értékhatárt még mindig túl magasnak tartja az Európai Bizottság. A testülettel a kormány még egyeztet.

Arra a felvetésre, hogy a brókerbotrányok miatt extra teher hárul a bankokra, a miniszter elmondta: a mintegy 32 ezer Quaestor-károsultat kártalanítani kell a megemelt 100 ezer eurós összeg erejéig, az “ő életükkel nem lehet játszani”. A Quaestornak jelentős ingatlanvagyona van, az ennek értékesítéséből származó bevétel meg fogja téríteni a bankok által befizetett összeg nagy részét vagy majdnem egészét – vélekedett Varga Mihály.

A személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentésével kapcsolatban elmondta: ami kiesés a költségvetésnek, az nyereség a jövedelemmel rendelkező embereknek, és az szja-csökkentés – amellyel 120 milliárd forint marad a családoknál – a munkát terhelő adók csökkentésének sorába illeszkedik. A kormány 120 milliárd forint bevételt tervez állami vagyon értékesítéséből jövőre: a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál nem vagy kevéssé használt állami ingatlanok eladásából, a Földművelésügyi Minisztériumnál pedig a 3 vagy 10 hektár alatti földek eladásából számítanak bevételekre. Az így befolyó forrásokat meglévő és induló beruházásokra fordítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik