Gazdaság
MOL-szekhaz(210x140).jpg (Array)

Jól ment a MOL-nak Romániában

Hét százalékkal növelte eladásait az év első negyedében a MOL Románia – közölte az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében a társaság.

Korábban a témában:

A közlemény szerint a hétszázalékos növekedést a teljes üzemanyag és kenőanyagskála termékeinél érték el, így a társaság eladásai 113 ezer tonnáról 121 ezer tonnára emelkedtek a korábbi év első három hónapos időszakához képest.

Amint a MOL Románia közölte, gázolajból öt százalékkal többet (87 ezer tonnát), benzinből pedig hét százalékkal többet (31 ezer tonnát) sikerült eladni, mint a korábbi év első negyedében. A társaság a pénzpiacok számára készített negyedéves jelentésében megállapította, az eladások növekedését a benzinkúthálózat bővítése segítette elő.

A MOL csoport 2015 februárjában megvásárolta a 42 benzinkúttal rendelkező ENI Románia olajipari társaságot, és ezzel 200-ra növelte az üzemanyagtöltő-állomásai számát. A felvásárolt társaságot MOL Retail Comertnek nevezte el, és az elkövetkező időszakban egyesíti a MOL Romániával.

A MOL Románia április végén közölte, hogy az átvett ENI-kutak átalakítása folyamatban van, hat bukaresti, illetve Konstanca megyei kút immár a Mol márkajegyeit viseli magán.

Címkék: Romániamol

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.