Gazdaság

Megint hátsó szándéka van a kormánynak

koltsegvetes(210x140).jpg (költségvetés, gazdaság, )
koltsegvetes(210x140).jpg (költségvetés, gazdaság, )

Egy elemzés szerint csak tovább gyengítené magát a kormány az előrehozott költségvetéssel. 

A Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy milyen hatása lenne egy nyár előtt összerakott költségvetésnek. Amennyiben az ország nem folyamatos változásban, átalakulásban lenne, és ezáltal egy jól előrelátható rendszerről beszélhetnénk a költségvetés kapcsán, akkor megvalósítható lenne a költségvetés fél évvel korábban történő megszavazása.

Ezzel szemben számos új intézkedés hatása nem tervezhető meg, amelynek hatása van a 2016-os évre. Ezért néhány hónap tényadataiból kiindulva szinte lehetetlen biztosan megtervezni a jövő évet.

A környező országokban, illetve az EU gazdaságilag meghatározó tagállamaiban senki nem él a nyár előtti költségvetéssel. Egyedül Szlovénia él azzal a lehetőséggel, hogy ne lényegében az utolsó pillanatban kerüljön a büdzsé elfogadásra, és ott kétéves költségvetéseket fogadnak el.

Visszaüthet a javaslat

Sem a korábbi tapasztalatok, sem a nemzetközi trendek nem erősítik egy ilyen lépés logikusságát. Ezért nyilvánvalóan gazdaságilag és politikailag racionális okokat kell keresünk. A Policy Agenda azonban ilyet nem talált. Azt írják: amennyiben ebben a politikai klímában a költségvetés elfogadásával együtt járó minden konfliktust előrehoz a kormány, és még nincsen erős pozitív üzente sem ehhez, akkor újabb muníciót ad az ellenzéknek, az utcán demonstráló civileknek. Ez pedig jelen helyzetben tulajdonképpen egy politikai öngyilkossággal érne fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik