Gazdaság

Egy hónap a csődig, ha Athén nem fizet

Londoni pénzügyi elemzők szerint hozzávetőleg egy hónapnyi türelmi ideje lenne Görögországnak a csődhelyzet hivatalos megállapításáig, ha nem teljesítené e héten esedékessé váló adósságszolgálati kötelezettségeit.

Görögországnak csütörtökön 458 millió eurót kell átutalnia a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF). Janisz Varufakisz görög pénzügyminiszter az IMF vezérigazgatójával, Christine Lagarde-dal Washingtonban tartott hétvégi találkozóján kijelentette, hogy a görög kormány ki tudja fizetni ezt a részletet.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni elemzőrészlegének közgazdászai szerint azonban ehhez a görög kormánynak valószínűleg meg kell csapolnia a helyi önkormányzatok és egyéb állami intézmények készpénztartalékait.

A ház által felvázolt alternatív forgatókönyv szerint ha ez mégsem sikerül és Görögország csütörtökön hátralékba kerül az IMF-fel szemben, akkor a valutaalap első lépésként sürgönyben követelné az elmaradt törlesztési részlet befizetését Athéntól.

A cég hangsúlyozza, hogy amíg ez nem történik meg, Görögország nem használhat fel további IMF-forrásokat, és nem is kérhet további segítséget a pénzügyi szervezettől.

Ha Görögország két hét után sem fizet, újabb üzenetet kap az IMF-től, ezúttal már “a kialakult helyzet súlyosságáról”. A valutaalap ebben az üzenetben is sürgetné az elmaradt részlet azonnali és teljes befizetését.

Egy hónapnyi elmaradás után az IMF vezérigazgatója tájékoztatná a szervezet végrehajtó testületét, hogy az adott törlesztési kötelezettség lejárt, és a “kritikus eseményláncolat” valójában ezzel kezdődne – áll a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzőinek forgatókönyvében.

Májusban jöhet a csődhelyzet

A görög kormány és az euróövezeti stabilitási alap (EFSF) közötti megállapodás alapján ha az IMF vezetése hivatalos értesítést kap az adott kötelezettséghányad teljesítésének elmulasztásáról, az az EFSF-fel szembeni kötelezettségek esetében is csődeseménnyel érne fel. Az EFSF-nek ebben az esetben jogában állna azonnali hatállyal és teljes egészében esedékessé nyilvánítani a vele szembeni görög tartozások tőkehányadát. E forgatókönyv alapján Görögország hivatalosan májusban kerülne törlesztési csődhelyzetbe.

A Bank of America-Merrill Lynch elemzői hangsúlyozzák, hogy ha Athén össze is tudja szedni valahogy a csütörtökön esedékes IMF-törlesztésre a pénzt, május 1-jén 200 millió, május 12-én további 763 millió eurót kellene fizetnie.

A görög törlesztési csőd növekvő kockázatát más nagy londoni házak is folyamatosan jelzik.

“B”-ről “CCC”

A Fitch Ratings a minap leminősítette Görögország addig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államadós-besorolását, mindenekelőtt azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy megnőtt a görög szuverén törlesztési csőd kockázata.

A nemzetközi hitelminősítő az addigi “B”-ről “CCC”-re rontotta a hosszú futamidejű hazai és külső görög adósságkötelezettségek osztályzatát. A Fitch Ratings osztályzati módszertanának meghatározása szerint a “CCC” besorolás jelentős adóskockázatra és a törlesztési csőd valós lehetőségére utal.

Az egyik legnagyobb citybeli gazdasági elemzőház, a Capital Economics legutóbbi tanulmánya szerint most már 50 százaléknál nagyobb a valószínűsége annak, hogy Görögország távozik az euróövezetből.

A ház szerint a görög eurótagság megszűnésének ideje egyelőre bizonytalan, de az biztos, hogy Görögország jelenlegi gazdasági és pénzügyi helyzete teljesen fenntarthatatlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik