Gazdaság
atomhulladék (atom, atomenergia, nukleáris, nukleáris hulladék, atomtemető, baleset, macskaalom, tudomány, )

Németország: az atomerőmű a legdrágább energiaforrás

A német alkancellár figyelmeztette a lengyeleket, hogy túl drágának bizonyulhat az atomerőművük tervezett építése.

Sigmar Gabriel német alkancellár, gazdasági és energiaügyi miniszter figyelmeztette a lengyeleket, hogy túlságosan sokba kerülhet atomerőművük építése – írták a lengyel lapok a napi.hu tudósításában.

A II. Lengyel-Német Energetikai Fórumon, amelyet Berlinben tartottak, kifejtette: az összes költség figyelembe vételével az atomerőművek jelentik az energiatermelés legdrágább megoldását. Ehhez képest az általában költségesnek tartott megújuló energiaforrások, mint a szél és a nap, valójában nagyon olcsók.

Azt is mondta, szerinte nagyon furcsa, hogy nyolc európai ország is új atomreaktorok építését tervezi, költségvetési támogatással. A szociáldemokrata politikus szerint ezt ideológiai-politikai nézetek, és nem gazdasági szempontok indokolják.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök hat évvel ezelőtt jelentette kormánya atomenergiával kapcsolatos terveit. Ez tűnt a csodafegyvernek az orosz gázszállításoktól való függőség mérséklése, valamint az uniós klímapolitika s a környezetvédelmi előírások teljesítése érdekében. Eredetileg két, egyenként 3200 MW-os atomerőművel számoltak, amelyek 2035-ig léptek volna működésbe, és 12 milliárd euróra becsülték a teljes költséget. A lengyel társadalom többsége támogatta a nukleáris erőművek építését.

Azonban a kezdeti lelkesedés lanyhult, a szükséges döntések mintha nem akartak volna megszületni. Ennek egyik oka valószínűleg a költség, amit a szakértők szerint kezdetben jelentősen alábecsültek: jelenleg úgy vélik, hogy az atomprogram végrehajtása minimum 30 milliárd euróba kerül, és senki sem tudja, honnan lehetne ekkora összeget előteremteni

Korábban arról írtunk, hogy az áramtárolás technológiai forradalma (gondoljunk az amerikai Tesla elektromos autóira), a napelemekkel párosulva újraírhatja az egész világgazdaság működését. A napelemek ára öt év alatt 80 százalékkal zuhant a világban, és ugyanez fog lezajlani az áramtárolási eszközök piacán. Szakértők szerint, az új világ eljövetele legfeljebb években mérhető, nem évtizedekben.

Ajánlott videó mutasd mind

Csodák történtek a Felházban

Március 15-én nagyszabású záróalkalmat rendezett a Tüskecsarnokban az Orbán Gáspár nevével fémjelzett keresztény mozgalom. A folytatásról kérdeztünk felházasokat és az egyik vezetőt. Videó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.