Gazdaság

Paksi blokkolás: Kovács szerint is hamis, amit a Financial Times írt

Kovács Zoltán (Kovács Zoltán)
Kovács Zoltán (Kovács Zoltán)

A kormányszóvivó gyakorlatilag megismételte Giró-Szász csütörtök esti reakcióját. Az is kiderült, hogy a kormány heteken belül véglegesíti a az üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést.

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott ma reggel Kovács Zoltán kormányszóvívő a tegnap felröppent paksi blokkolás kapcsán. A tájékoztató tulajdonképpen egy statement felolvasása volt arról, hogy a kormány szerint az Euratom döntése nem szab gátat Paks 2 megépítésének és a Financial Times megállapítása, miszerint “Az Európai Bizottság lényegében megakadályozta, hogy Magyarország háromezer milliárd forintnyi hitelt vegyen fel Oroszországtól a paksi bővítésre” – téves.

Kovács hozzátette, hogy a kormány várakozásai szerint heteken belül véglegesítik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos üzemanyag-szállításra vonatkozó szerződést, az Euratom észrevételeit figyelembe véve.

Kovács ezzel gyakorlatiag megismételte Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár tegnap esti bejelentését, aki azt mondta, az ügyben helyreigazításért folyamodtak a Financial Times szerkesztőségéhez. Az eddig rendelkezésre álló információk alapján Giró-Szásznak annyiban van igaza, hogy a bizottság nem a konkrét építkezést, hanem a hitelszerződésben is rögzített, a fűtőanyag-beszerzésre vonatkozó orosz kizárólagosságot kifogásolta.

Lázár János is megszólalt az ügyben. Ő a Kossuth Rádióban azt mondta: kollégái a napokban is részletes egyeztetést folytattak az Euratommal, és nagyon jó esély van arra, hogy rövid időn belül minden kérdés tisztázódjon. Csütörtökön ő maga is egyeztetett az orosz tárgyalódelegációval:

“Az Európai Bizottság, Oroszország és Magyarország számára elfogadható és megnyugtató megoldás készül.”

Brüsszel aggódik

A Financial TImes a már említett cikkben arról is írt, hogy az Európai Unió számos tisztségviselője is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország az energiapolitikát akarja felhasználni Európa megosztására és egységének aláásására, például az Oroszországot sújtó európai szankciók tekintetében.

Az Euratom, az unió nukleáris felügyeleti szerve elutasította, hogy az erőműhöz Magyarország kizárólagosan Oroszországtól vásárolhasson fűtőanyagot. Magyarország fellebbezett a döntés ellen, de a Financial Times forrásai szerint az Európai Bizottság az Euratom oldalára állt a kérdésben. Erről a múlt héten hoztak döntést, a részletek ugyanakkor titkosak.

Mindenesetre ez az intézkedés megakadályozza az oroszoktól való hitelfelvételt a paksi bővítésre, a hitelmegállapodás ugyanis tartalmazza az orosz üzemanyag-szállítás kizárólagosságát – írja a brit üzleti lap. Ha az orosz fél nem hajlandó a szerződésmódosításra, az a projekt végét jelenti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik