Gazdaság

Csányi nyereségre számít idén

Csányi Sándor (csányi sándor,)
Csányi Sándor (csányi sándor,)

Tavaly az OTP 100 milliárd forintos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, azonban a bankvezér szerint idén összességében fordítani tudnak majd. Igaz, van, ahol továbbra is veszteséget várnak.

Az OTP

Csányi Sándor a vg.hu-nak adott interjújában értékelte az OTP tavalyi évét, és beszélt arról is, hogy mire számítanak idén. A bankvezér a tavalyi 102 milliárd forintos veszteségről úgy nyilatkozott, hogy a számviteli eredményt nézve valóban nem volt éppen eredményes az évük.

De azt is hozzátette rögtön, hogy a veszteséget elsősorban egyedi tételek okozták. Ezek nélkül pedig a bank eredménye 100 milliárd forintot meghaladó nyereség lett volna. Így Csányi szerint van okuk bizakodásra, és úgy számít, hogy az idén már nyereségesek lesznek. Ukrajnában és Oroszországban azonban továbbra is veszteséget várnak, és a bizonytalan helyzet miatt egyelőre az akvizíciókat sem erőltetik.

A bankvezért nem lepte meg, hogy a Kúria a devizahitelek ügyében elutasította keresetüket. Ha kíváncsi rá, mit gondol Csányi Sándor a bankadó csökkentéséről, a növekedési hitelprogram bővítéséről és arról, hogy a jövőben a takarékok nyújthatnak majd kedvezményes MFB-s hitelt a mezőgazdaságnak, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik