Gazdaság

A plázák többsége nyitva marad vasárnap

Leginkább azok a bevásárlóközpontok nem zárnak be, amelyekben mozi működik.

A hazai bevásárlóközpont nagy többsége a március 15. utáni vasárnapokon is fogadja majd a látogatókat – közölte a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ). Az éttermek, kávézók, azon szolgáltatók és kereskedelmi üzletek sem zárnak be, amelyek nem esnek a törvény hatálya alá, vagyis 200 négyzetméternél kisebbek, és a tulajdonos vagy családi segítő dolgozik az üzletben, írja a Napi Gazdaság Online

Budapesten a jellemzően többszintes, esetenként több tízezer négyzetméter alapterületű, több száz – kiskereskedelmi, vendéglátó, szórakoztató és szolgáltató – üzletet magában foglaló központok esetében, melyből 22 található a fővárosban, mindösszesen 8 bevásárlóközpontban nem működik mozi. Vidéken 28 bevásárlóközpontból 9 üzemel filmszínház nélkül. “Az elmúlt napok egyeztetései és hírei alapján azonban az is megállapítható, hogy több olyan létesítmény is fogadni fogja a látogatókat, ahol nincs mozi. Az MBSZ úgy tudja, Budapesten 4 ilyen bevásárlóközpont is kinyit majd a hét utolsó napján, vidéken a 9 érintettből 6 tervezi ugyanezt. Vagyis a 22-ből csak négy fővárosi bevásárlóközpont húzhatja le a rolót vasárnaponként” – olvasható a gazdasági napilap online kiadásának cikkében.

A vasárnapi zárva tartás miatt szombaton, de csütörtökön és pénteken is hosszabb ideig vásárolhatunk a plázákban: főként az esti nyitva tartást hosszabbítják meg egy órával, így jellemzően Budapesten este 9 óra helyett 10 óráig várják a vásárlókat, míg vidéken az eddigi este 8 óra helyett 9 óráig lesznek nyitva. Vidéken felmerült a reggeli korábbi nyitás is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik