Gazdaság

Sztrájk miatt leállt a pécsi Pick

pick üzem pécsett (pick, pécs, )
pick üzem pécsett (pick, pécs, )

A munkabeszüntetéssel a drasztikus teljesítménynövelés ellen tiltakoznak. A sajtót nem engedik be az üzem területére.

Csütörtökön reggel hat órától teljes, határozatlan idejű sztrájkba kezdtek a Pick Szeged Zrt. (Pick Zrt.) pécsi üzemének munkavállalói – közölte az MTI-vel Mózes Tibor. A Liga Szakszervezetek szervezési osztályának vezetője MTI-hez eljuttatott közleményét megerősítve azt mondta, a megmozdulásra azt követően került sor, hogy február 10-én már tartottak a dolgozók egy egyórás figyelmeztető sztrájkot a Pick Zrt. által előírt drasztikus teljesítménynövelés miatt.     

Közlése szerint a munkabeszüntetésben mintegy 200-an vesznek részt, a gyár teljesen leállt, a dolgozók az üzemi étkezdében gyülekeznek, a sajtót nem engedik be a gyár területére.     

A Liga Szakszervezetek MTI-hez eljuttatott közleményében azt írják, a munkavállalók közt elkeseredést, elégedetlenséget váltott ki, hogy a nyár óta a munkáltató megemelte a műszakonként feldolgozandó félsertések számát 3200-ról 3600-ra, esetenként még többre. Ezt a teljesítményt ugyanakkor a Liga közlése szerint a munkáltató semmivel sem honorálta.     

A közlés szerint tovább fokozza a feszültséget, hogy a csontozóban azon a szalagon, ahol a Pick munkavállalói dolgoznak, a cég bérmunkásokat is foglalkoztat, akik magasabb bért kapnak, mint a jóval nagyobb tapasztalattal rendelkező munkavállalók.     

A Liga utal arra, hogy az üzemen belül a csomagolórészleget is érinti a probléma, hiszen a feldolgozott áruval ők dolgoznak. Így a csütörtökön kezdődött munkabeszüntetéshez már az ottani kollégák is csatlakoztak. A Liga közleményében kitérnek arra, hogy a Pick Zrt. több üzemében – így például Baján – is hasonló problémák vannak.

Mózes Tibor közlése szerint egyeztetés és tárgyalás céljából Nagy Endre, a Pick Zrt. vezérigazgatója Szegedről Pécsre tart.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik