Gazdaság

Csődöt mondott a kormány kedvenc programja

A közfoglalkoztatottak jelentős része nem talál vissza a munka világába, a legtöbb közmunkás hosszú távon "bezáródik" a közfoglalkoztatottságba.

A közmunkások száma 2014 első félévére 156 ezer főre emelkedett, ezzel párhuzamosan a regisztrált munkanélküliek száma 624-ról 447 ezer főre csökkent. “A közfoglalkoztatás bővülése 2015-ben valószínűleg folytatódik: mivel a munkanélküli ellátás már csak 3 hónapig jár, az ennyi idő alatt elhelyezkedni nem tudók jelentős része várhatóan a közfoglalkoztatásban köt majd ki” – írják a Defacto blogon olvashat elelmzésben az MTA KRTK Közgazdaságtudományi Intézet kutatói.

A munkaviszonyba kerülők (kék terület) az időszakban végig kisebbségben voltak, ráadásul arányuk fokozatosan csökkent, 25 százalékról 10 százalék alá. Munkaviszony helyett a közfoglalkoztatottak egyre nagyobb része, az időszak végén már közel a fele, került vissza ismét a közfoglalkoztatásba (piros terület). Vagyis a program nem érte el kitűzött célját: a benne részt vevők alacsony és egyre csökkenő hányadát segítette rendes munkaviszonyhoz.

Az elemzők szerint a kérdés az, hogy közmunkások vissza tudnak-e térni a munka világába. 2011 és 2013 között a munkaviszonyba kerülők végig kisebbségben voltak, ráadásul arányuk fokozatosan csökkent, 25 százalékról 10 százalék alá. Munkaviszony helyett a közfoglalkoztatottak egyre nagyobb része, az időszak végén már közel a fele, került vissza ismét a közfoglalkoztatásba. “Vagyis a program nem érte el kitűzött célját: a benne részt vevők alacsony és egyre csökkenő hányadát segítette rendes munkaviszonyhoz” – vonják le a következtetést a kutatók.

A közfoglalkoztatás nem hivatalos, de időnként óvatosan megfogalmazott célja az is, hogy a hosszú távon munkanélkülieket támogatás fejében alkalmazza. Ezt a célt a program részben teljesíti; azonban ennek társadalmi költsége van. Komoly a veszély, hogy a résztvevők bezáródnak a programba, és hosszú évekig végeznek majd támogatott bérért gazdaságilag kevéssé fontos munkát.

“A Defacto szerint nem kellene lemondani arról, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a nyílt munkaerőpiacra. A tény, hogy a közfoglalkoztatottak száma magas, azt mutatja, hogy sok munkanélküli hajlandó alacsony bérért is munkába állni. Azt kellene tehát elősegíteni, hogy a vállalatok szívesen adjanak – akár kis fizetésű – munkát ezeknek az embereknek. Ehhez valószínűleg érdemes lenne piaci foglalkoztatásuk költségét (járulékok, adók) csökkenteni, képességeiket pedig javítani. Ez a megközelítés sem garantálja a sikert, de hosszú távon hatékonyabb foglalkoztatási programhoz vezethet” – olvasható az elemzésben.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik