Gazdaság

Cáfolta az RTL-t a CBA: nem viszik a bezárt Tescókat

cba (cba)
cba (cba)

Az áruházlánc kommunikáció igazhatója szerint a sajtóhírek egy tavalyi általánosságban tett nyilatkozatot vettek alapul.

Fodor Attila, a CBA Kereskedelmi Kft. kommunikációs igazgatója szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy valótlanok a bezárásra ítélt Tesco-áruházak megvételéről a sajtóban megjelent hírek. Felhívta a figyelmet, hogy ezek egy több mint egy évvel ezelőtti nyilatkozaton alapulnak, a CBA elnöke ugyanis még tavaly januárban általánosságban megjegyezte: készen kell állni arra, hogy egy esetlegesen kivonuló egységet megvásárolhasson a cég, amennyiben azok valóban értéket jelentenek a CBA számára. Fodor Attila azonban hangsúlyozta: bármilyen újabb üzlet megvásárlását alapos vizsgálat előzi meg, és ez hosszabb folyamatot jelent.

Ellentmondásos hírek az elbocsátások

A kommunikációs igazgató a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban megrólismételte korábbi álláspontjukat: a CBA garantálja, egyetlen munkahely sem szűnik meg az intézkedés miatt a hálózatukban.  “Fontos azt is megjegyezni, hogy a kereskedelem jelenleg munkaerőhiánnyal küzd, amit mi is tapasztalunk” – tette hozzá Fodor Attila.

A vasárnapi zárva tartással kapcsolatban Komoróczki István, a Coop üzletlánc szóvivője és Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója is úgy nyilatkozott az MTI-nek szerdán, hogy az intézkedés nem jár létszámcsökkenéssel, forgalomvisszaeséssel. Komoróczki István megjegyezte: a Coopnál korábban is sok üzlet volt zárva vasárnap, szerinte a más üzletláncoknál kieső forgalom áttevődik a hét többi napjára.

Kujbus Tibor, a Reál Hungária Élelmiszer Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a Dunántúlon, a fővárosban munkaerőhiánnyal küzdenek, folyamatosan vesznek fel munkavállalókat, az élelmiszer-kiskereskedelmben pedig összességében nem várható forgalomcsökkenés. A Reál-üzletek vevői vasárnap helyett más napokon vásárolnak be náluk, az üzletlánchoz tartozó 200 négyzetméter alatti családi jellegű boltok pedig vasárnap is nyitva lesznek – mondta Kujbus Tibor.

Hétfői körképünk ezzel szemben azt mutatta, hogy ragadós lehet a Tesco példája. Lapunknak a Sparnál azt mondták, hogy akár bezárások is jöhetnek. Az Auchannál pedig azt nyilatkozták , hogy akár a munkahelyekre is hatással lehetnek a törvényi változások.

A Világgazdaság szerdai cikkében ír arról, hogy a magyar termékeken és a munkavállalókon csattanhat az ostor a jogszabályváltozások miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik