Gazdaság

KSH: 7,2 százalékos a munkanélküliség

Tavaly szeptember-novemberben a munkanélküliek száma az előző év azonos időszakához képest 83 ezerrel 321 ezerre, a munkanélküliségi ráta 7,2 százalékra mérséklődött.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint a 15-74 éves munkanélküli férfiak száma 169 ezer volt a vizsgált időszakban, 47 ezerrel kevesebb, mint 2013 szeptemberében, illetve novemberében: arányuk 2,1 százalékponttal, 7,0 százalékra csökkent.

Ugyanebben az időszakban a munkanélküli nők 152 ezres létszáma 36 ezerrel volt alacsonyabb az előző év azonos időszakinál, munkanélküliségi rátájuk a 2,0 százalékpontos csökkenés eredményeként 7,4 százalék volt.

Javított a kormányzati szektor

A KSH friss adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 1,4 százalékára, 108,6 milliárd forintra csökkent a kormányzati szektor hiánya a tavalyi harmadik negyedévben, miután a bevételek 9,4 a kiadások viszont csak 6,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi összegeket. A negyedéves hiány 88,2 milliárd forinttal, GDP-arányosan 1,2 százalékponttal alacsonyabb, mint 2013 harmadik negyedévében volt.

A kormányzati szektor első három negyedéves deficitje a GDP 2,6 százalékával megegyező összeget, 573,4 milliárd forintot tett ki, ami 96,6 milliárd forinttal, a GDP arányában 0,4 százalékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik