Gazdaság

Szigorítás miatt csökkentek a felfüggesztett cégek

adó (adó)
adó (adó)

A szigorítás szerint a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása esetén már az adószám azonnali törlésével szankcionál az adóhatóság felfüggesztés helyett.

Az idén november végéig 9656 társaság adószámát függesztette fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), 46 százalékkal kevesebbét, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte a feketelista.hu gazdasági adatbázis kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint részben a megváltozott törvényi előírások miatt csökken az adószám-felfüggesztés, mivel a számviteli beszámoló közzétételének elmulasztása esetén már az adószám azonnali törlésével szankcionál az adóhatóság felfüggesztés helyett.

Az új eljárásrend bevezetése óta a cég elérhetetlensége, fellelhetetlensége miatt nyúl legtöbbször az adóhatóság az adószám felfüggesztésének eszközéhez. Évente több mint tízezer vállalkozást nem találnak meg a megadott címén.
Tavaly összesen 18 323 cég, 2012-ben pedig 76 964 vállalkozás adószámát függesztették fel – tájékoztatott a feketelista.hu.

A közlemény szerint a közép-magyarországi régió részaránya az egy évvel korábbihoz képest jelentősen csökkent, Pest megyében a múlt évihez képest felére 1516-ról 712-re csökkent a felfüggesztett vállalkozások száma.

Ugyanakkor az adatok rámutatnak, hogy a felfüggesztések száma tíz megyében is meghaladja az egy évvel korábbit, Somogyban például tavaly mindössze 38 eljárást, az idén ennek több mint négyszeresét, 165 eljárást indított a NAV.
A legkevesebb szankciót ebben az évben Vas megyében alkalmazta az adóhatóság, mindössze 29 vállalat esetén.
A feketelista.hu által vizsgált hat nagyváros közül csak Miskolcon, Pécsett és Szegeden kedvező a statisztika.

Pécsett mindössze 76 adószámot függesztettek fel (tavaly 92-t), Szegeden pedig 135 cégtől vonta meg az adóhatóság a működés lehetőségét (tavaly 342-től). Miskolcon az előző év 192 cégével szemben az idén csak 146-t sújtott adószáma felfüggesztésével a hatóság. A legtöbb esetben (208) nyíregyházi cégeknek kellett ilyen szankció miatt lehúzniuk a rolót. Debrecenben pedig csaknem 200 (196) céget, marasztaltak el adószámmegvonással, ami több mint háromszorosa a tavalyi büntetéseknek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik