Gazdaság

Kövér rendkívüli házbizottságot tartott vasárnap

kövér lászló (kövér lászló)
kövér lászló (kövér lászló)

Kövér László összehívta a parlament házbizottságát vasárnap, a rendkívüli helyzetre tekintettel. Úgy döntötek, hogy két rendkívüli ülést is tart kedden az Országgyűlés: reggel az MSZP, déltől a Fidesz kezdeményezésére.

Kövér László összehívta a parlament házbizottságát, mivel Áder János köztársasági elnök visszadobott két törvény pénteken. Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság vasárnapi ülése után az MTI-nek elmondta, hogy a Fidesz kezdeményezésére kedden déltől lesz rendkívüli ülés, ezen az Áder János által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött két törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló, valamint a kereskedelemről szóló törvény módosítását vitatják meg. 

Az már korábban eldőlt, hogy kedd reggel az MSZP kezdeményezésére tart a parlament rendkívüli ülést az útdíjjal kapcsolatban. Az Index úgy tudja: az MSZP-nek a vasárnapra összehívott házbizottsági ülésen a Fidesz frakció finoman jelezte, hogy nem lesz meg a határozathozatalhoz szükséges létszám a parlamentben, azaz a Fidesz nem lesz ott a kedd délelőtti vitán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik