Gazdaság

Soroksáron lesz az új IKEA

A korábbi információkat megerősítve a svéd áruházlánc bejelentette, hogy a harmadik áruházuk a XXIII. kerületben lesz, de megnyitás időpontjáról nem nyilatkoznak.

„Az IKEA megfelelt a XXIII. kerületi, soroksári telek tulajdonlásával kapcsolatos törvényi és jogszabályi előírásoknak, és immár az építési engedély birtokában, folytatja a harmadik áruház előkészítését.” – írja a cég közleményében, Nicole Erdmann, az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős ingatlanfejlesztési menedzsere.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

Szerintük az áruház építése hosszú távú folyamat, így a következő lépésre akkor kerülhet sor, ha elkészülnek a hatástanulmányok, és lezárul az építési terület vizsgálata is. A harmadik áruház megnyitásának időpontját ennek megfelelően akkor tudják csak pontosítani, ha minden kapcsolódó külső és belső előkészítés befejeződik. Jelenleg Zuglóban és Budaörsön van egy-egy IKEA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik