Gazdaság

A milliárdos ukrán államfő eladja a magyar csokigyárát

Petro Porosenko ukrán államfő eladja a Magyarországon is érdekelt édesipari cégét.

Petro Porosenko nem tárta fel a vevő kilétét, úgy fogalmazott, hogy “egy jelentős befektetési bankkal zajlanak az egyeztetések az eladásról”. Egyben meggyőződését fejezte ki, hogy “az ügylet aláírására már a közeljövőben sor kerül” – írta az MTI.

Petro Porosenko a május végi elnökválasztások előtt azt ígérte, hogy ha a többség rá szavaz, akkor eladja édesipari cégét. Ezt akkor azzal indokolta, hogy elnökként csak a haza boldogulásával kíván foglalkozni.

A Roshen a Tibi csokit is gyártó Bonbonetti Choco Kft. többségi tulajdonosa. A világ egyik legnagyobb édesipari cégének számító ukrán konszern termékei 35 országban vannak jelen. A Candy Industry című brit szakfolyóirat adatai szerint bevételét tekintve tavaly mintegy 1 milliárd dollárral a 20. legjelentősebb volt a nemzetközi édesipari mezőnyben. A Roshen mintegy 200 féle édesipari terméket gyárt évi 450 ezer tonna mennyiségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik