Gazdaság

Az állam tényleg megveheti a Budapest Bankot

Az állam megveheti az ország 10. legnagyobb pénzintézetét, a Budapest Bankot. A vállalat azon ritka intézetek közé tartozik, amelyek nyereségesek tudtak maradni a szektor számára megterhelő 2013-as évben is.

Tegnap még…

A magyar kormány azt tervezi, hogy megveszi a GE Capital helyi leányvállalatát, a Budapest Bankot – írja a Reuters információira hivatkozva a napi.hu. A hírügynökség forrásai árról nem beszéltek, a bank szóvivője pedig kijelentette: piaci pletykákra nem reagálnak.

A Budapest Bank az ország 10. legnagyobb pénzintézete, tavaly 8,7 milliárd forint profitot könyvelt el, ezzel azon kevés piaci szereplő közé jutott, akik nyereséget tudtak felmutatni.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

A bankcsoport lengyel leányvállalatát, a Bank BPH-t is eladja, miután arra jutottak, hogy nem tudják növekedési pályára tenni a pénzintézetet, amelynek nem is kellett akkora terheket nyögnie, mint európa számos bankjának.

A szektor jelentős konszolidáción és koncentráción megy majd keresztül, devizahitelek forintosítása, elszámolása és a fair bankokról szóló törvény hatására öt nagy kereskedelmi bank maradhat az országban a nyolcból az Magyar Nemzeti Bank szerint.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik