Gazdaság

Ezért esett nagyot az államadósság

Visszafizettünk egy 2008-as megahitelt az Európai Uniónak, mától 2,1 százalékkal csökken az államadósság.

Magyarország átutalta az EU-nak azt a kétmilliárd eurós törlesztőrészletet, amelyet még a 2008 őszén, a válság kitörésekor az Európai Bizottsággal kötött hitelmegállapodásban határoztak meg – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A teljes hitelből még 1,5 milliárd euró van hátra, az IMF-nek már tavaly törlesztettünk mindent.

A tárca szerint a mintegy 620 milliárd forint összegű törlesztés 2,1 százalékponttal csökkenti az államadósságot a mai naptól. Ez a hatás az EU elszámolási gyakorlatának megfelelően a november havi adósságmutatóban fog látszódni, de a törlesztés tovább csökkenti a devizaarányt, így az adósságállományunk árfolyamkockázata is kisebb lett – tették hozzá.

Hat éve, 2008 őszén az akkori kormány az Európai Uniótól és a Nemzetközi Valutaalaptól összesen 20 milliárd euró keretösszegű hitelt vett fel – idézte fel az NGM, amely hozzátette, a törlesztés terhét a következő kormányokra hagyták.

Az IMF-nek a magyar kormány már tavaly augusztusban rendezte minden fennálló adósságát. A mostani kifizetés után az EU-val szemben már alig 1,5 milliárd euró tartozása maradt Magyarországnak, amit a hitelmegállapodás szerint 2016-ban kell törleszteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik