Gazdaság

Plázafrászban az ország

A kormány által meghirdetett plázastopnál jóval nagyobb visszatartó erő volt a gazdasági nyomás. Leghamarabb 2016-ban nyílhat új bevásárlóközpont.

Plázastop

Van olyan megye (Nógrád), ahol a mai napig nincs pláza, a másik véglet pedig Budapest, ahol 41 is van belőle, dobogós még Pest megye és Győr-Moson-Sopron megye is, 9-9 bevásárlóközponttal. 2010 és 2013 között mindössze 6 új létesítményt adtak át – derül ki a Napi.hu cikkéből. A lap piaci szakértőkre hivatkozva azt is megemlítette, hogy a plázastop hatása sokkal kisebb lehetett, mint a válsággal együtt járó gazdasági nyomás.

S hogy mekkora a plázafrász? Az újonnan épültek közül a 2011 novemberében átadott KÖKI Terminált hozták fel példaként, amelytől tavaly novemberben már szabadulni akart a felszámolás alá került tulajdonos.

Csak miniszteri engedéllyel

A 2011-ben elfogadott jogszabály szerint 2014-ig a 300 négyzetméternél nagyobb kereskedelmi beruházások csak a plázabizottság javaslata alapján, a nemzetgazdasági miniszter külön engedélyével valósíthatók meg.

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége úgy tájékoztatta a lapot, hogy egyelőre nem várható a korábbihoz hasonló volumenű plázaépítési hullám. Itt a 2005 és 2010 közötti időszakra céloznak, amikor majdnem megduplázódott az átadott létesítmények száma. Két év múlva elvileg megnyílhat a Bosnyák téri áruház, és még 2-3 projekt készülhet el az ezt követő években. Vagyis úgy tűnik, a befektetők egyelőre még óvatoskodnak.

Ha kíváncsi, hol épül a közeljövőben a legtöbb pláza a világban, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik