Gazdaság

Elbocsátás – bezárja budapesti telephelyét a Michelin

Ötszáz ember állása szűnik meg. A lépést részben az európai teherabroncspiac szűkülésével indokolta a cég.

Bezárja 512 főt foglalkoztató budapesti telephelyét a Michelin Hungária. A cégcsoport kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: 2015 közepén véget ér a középkategóriás teherabroncsok gyártása a fővárosban a nyolcadik kerületi telephelyen.

A cég a döntést az európai teherabroncspiac szűkülésével és azzal magyarázza, hogy a jelenleg 70 százalékos kapacitással működő gyár jelentős modernizációra szorulna, ami a belső kerületi fekvés miatt gazdaságilag nem indokolt.

A jelenleg Magyarországon 1650 főt foglalkoztató cégcsoport másik telephelyén, Nyíregyházán folytatódik a szupersport-kategóriás személyabroncsgyártás, illetve Vácott a logisztikai központban és a tuzséri kereskedelmi egységben is hosszú távú jelenlétet erősített meg a cég keddi közleményében.

Fotó: MTI/H. Szabó Sándor

Elkezdik az üzemi tanáccsal a tárgyalásokat

A Michelin Hungária megkezdi az első egyeztetéseket az üzemi tanács és a szakszervezet képviselőivel, a hivatalos, egy hét múlva kezdődő konzultációk előkészítéseként. A vállalat számára elsődleges, hogy maximális támogatást nyújtson dolgozóinak a sikeres elhelyezkedéshez. Saját bevallásuk szerint minden munkatársat arra fognak ösztönözni, hogy aktívan vegyen részt a vállalat által nyújtott támogatási programban.

A Michelin Csoport egyébként megerősítette, hogy hosszú távon kívánja magyarországi tevékenységeit folytatni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik