Gazdaság

Bekeményítettek a Simon millióit befogadó banknál

A MagNet Bank adózott nyeresége a 2012-es 102 millió forintról tavaly 312 millió forintra nőtt - mondta Fáy Zsolt, az igazgatóság elnöke a pénzintézet sajtóbeszélgetésén Budapesten.

Fáy kifejtette: a MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt. egy évvel ezelőtt vásárolta fel a Banco Popolare bankcsoport magyarországi leányvállalatát, és mára a MagNet Bank a legnagyobb, 100 százalékban magyar, magántulajdonban lévő bankká vált az országban. A felvásárlás után a MagNet Bank mérlegfőösszege a korábbi 83 milliárd 888 millió forintról 2013 végére 117 milliárd 589 millió forintra emelkedett.

A tavalyi akvizíció célja nemcsak az volt, hogy a MagNet Bank elérje a méretgazdaságosság szempontjából megfelelő szintet, hanem az is, hogy megmentse a bezárástól az olasz Banco Popolare magyar leányvállalatát és minél több munkahelyet őrizzen meg – tette hozzá a bank elnöke. A felvásárlás után a MagNet Bankban dolgozók létszáma a korábbi 151-ről 227-re emelkedett.

Fáy Zsolt elmondta: az akvizícióval szinte egy időben a MagNet Bank visszavásárolta a La Caixa-tól, Spanyolország harmadik legnagyobb bankjától annak a bankban meglévő tulajdonrészét, így 100 százalékban magyar tulajdonba került a MagNet .
A bank mintegy 29 ezer folyószámlát kezel 16 milliárd 432 millió forint értékben, a folyószámlák darabszáma havonta közel ezerrel nő. A 2014. március 30-i adatok szerint mintegy 56 milliárd 840 millió forint összegű betétet kezel a pénzintézet, és 44 milliárd 935 millió forint értékben helyezett ki hitelt.

Fáy Zsolt kifejtette: a MagNet Bank a banki működése során egy merőben újszerű banki formát honosított meg Magyarországon, a közösségi vagy más néven értékalapú bankot. “A hagyományos banki működéssel szemben a közösségi banki rendszerben az üzletpolitika középpontjában a fenntartható fejlődés áll, így az ügyfelek, a tulajdonosok, a menedzsment között összefogás, érdekközösség alakul ki a közösségi célok érdekében, a döntéseket nem a profitmaximalizálás vezérli” – mondta.

Túl tágra nyitották a kapukat

A bank igazgatóságának elnöke kiemelte: a MagNet Bank 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is elnyerte Az év társadalmilag felelős bankja címet a MasterCard Év Bankja pályázatán.

Fáy Zsolt a Simon-ügy kapcsán megismételte a bank korábbi álláspontját: a Magnet Bank alkalmazottai nem követettek el szabálytalanságot a bissau-guineai számlák megnyitásakor. Hozzátette: az ügy kirobbanása után alapos belső vizsgálatot folytattak le, ekkor derült ki, hogy a bank tavaly őszi, mintegy 40 ezer ügyfele között találtak kilenc bissau-guineai ügyfelet is. A kilenc bissaui ügyfél 2013. novembere és 2014. februárja között nyitott folyószámlát a banknál.

Fáy Zsolt elmondta, hogy azóta szigorították a számlanyitás gyakorlatát. Bevezették például azt, hogy a Transparency International korrupciós indexsorát alkalmazva, a rangsorban az első száz ország után következő államokból érkező, a banknál számlát nyitó személyeket a korábbinál lényegesen szigorúbb “szűrőnek”, vizsgálatnak vetik alá. “A Simon-ügyig túl tágra nyitottuk a kapukat, azóta sokat szigorítottunk” – mondta Fáy Zsolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik