Gazdaság

Amerikai gáz menthet meg minket az oroszoktól

Az amerikai képviselőház republikánus elnöke szorgalmazta, hogy mielőbb engedélyezzék a közép- és kelet-európai szövetségeseik irányába az amerikai cseppfolyós gáz exportját.

Az Egyesült Államoknak igaz barátai vannak Közép- és Kelet-Európában, és szükségük van az amerikai segítségre – jelentette ki az amerikai földgáz exportjának engedélyeztetésével kapcsolatban kedden Washingtonban John Boehner, a képviselőház elnöke, amikor a kongresszusban fogadta Orbán Anita energiabiztonságért felelős utazó magyar nagykövetet.

Amerikában munkahelyeket jelenthet

“A legjobban úgy tudjuk segíteni őket, ha kiszolgáltatottságuk elkerülése érdekében kielégítjük energiaszükségletüket” – mondta John Boehner.

A republikánus párti politikus hangsúlyozta, hogy a cseppfolyósított földgáz (LNG) kivitelének liberalizálása az Egyesült Államokban több százezer munkahelyet teremtene.

A házelnök néhány órával korábban kifejezte abbéli reményét, hogy az Európában tárgyaló Barack Obama amerikai elnök kihasználja a lehetőséget annak megvitatatására, hogyan segíthetnek az amerikaiak az európaiaknak a Vlagyimir Putyin orosz elnöktől való függőségük csökkentésében.

“Az amerikai földgázexport engedélyezésének felgyorsítása azt jelezné világosan, hogy Oroszország nem folytathatja Európa sakkban tartását energetikai szempontból” – mondta.

Orbán Anita az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a John Boehnerrel folytatott megbeszélésen emlékeztetett arra, hogy a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) washingtoni nagykövetei március elején közös levélben sürgették a kongresszus vezetőit, hogy támogassák az amerikai cseppfolyósított földgáz európai exportjának engedélyezését, különös tekintettel a közép- és kelet-európai energiabiztonságra. Megköszönte, hogy Boehner támogatóan reagált a felhívásra. Közölte, hogy Közép-Európában hallják és nagyra értékelik a kongresszus hangját. Magyarország régóta szorgalmazza, hogy az Egyesült Államok exportáljon LNG-t.

“Történelmi lehetőség előtt állunk most, mert az ukrajnai helyzet ébresztőként hat'” – mondta, rámutatva, hogy ilyen körülmények között az energia és az energiapolitika eszközként használható. – “Ez történelmi lehetőség az Egyesült Államok előtt, hogy elküldje a megújított stratégiai biztonságról szóló üzenet Kelet- és Közép-Európának”.

Több évig épülhet az infrastruktúra

Az amerikai kivitel liberalizálásával kapcsolatban a nagykövet szerint három forgatókönyv lehetséges. Az egyik szerint az illetékes tárca önállóan felgyorsítja az engedélyeztetési eljárást, és már most is vannak erre utaló jelek. Egy másik szerint a kongresszus olyan törvényt fogad el, amely megszünteti a megkülönböztetést a szabadkereskedelmi megállapodással rendelkező és a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) többi tagországa között. A harmadik John Boehner házelnökhöz kötődik, aki felszólította Obama elnököt, hogy végrehajtói hatalmával élve utasítsa az energiaügyi minisztert: rövid határidőn belül engedélyezze mind a 24 folyamatban lévő exportkérelmet, amelyek közül néhány Európára is vonatkozik.

Orbán Anita kiemelte, hogy az amerikai LNG-export engedélyezésének akkor is azonnali pozitív hatása lenne Közép- és Kelet-Európára, ha a szállításhoz szükséges infrastruktúra kiépítése több évet venne igénybe. Emlékeztetett rá, hogy a térségben nagyon sok LNG-vel kapcsolatos beruházás leállt, mert nincs alternatív beszerzési forrás. Kitért rá, hogy Európában a recesszió miatt csökkent a cseppfolyósított gáz iránti kereslet, és hogy Japán a fukusimai atomerőmű balesete után óriási importőrként lépett be a piacra.

A nagy mennyiségű amerikai LNG megjelenése a világpiacon lefelé mozdítaná el az árakat, ami fellendítheti a keresletet, és beindíthatja a hiányzó infrastruktúra-fejlesztéseket.

Az amerikai szenátus energiaügyi bizottságában kedden Jaroslav Neverovic litván energiaügyi miniszter is sürgette az amerikai gázexport liberalizációját, rámutatva, hogy hazájának, amelynek gázexportja 100 százalékban Oroszországtól függ, a többi európai országnál 30 százalékkal nagyobb árat kell fizetnie az energiahordozóért. Neverovic ezt visszaélésnek nevezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik