Gazdaság

Bevásárol Airbusból az easyJet

Véglegesítette 135 darab Airbus A320-as repülőgépre vonatkozó megrendelését az angol easyJet diszkont légitársaság.

Az easyJet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szerdán erősítették meg a tavaly aláírt szándéknyilatkozatot. A párizsi találkozón Carolyn McCall, a légitársaság vezérigazgatója, Frédéric Cuvillier, közlekedési miniszter és Fabrice Brégier, az Airbus elnök vezérigazgatója vettek részt. Az üzlet értéke korábbi közlemények szerint 12 milliárd dollár, a megállapodás 100 új típusú, A320neo, illetve 35 A320 gépről szól, illetve további 100 darab A320neo megvásárlására is opciós jogot biztosít.

A társaság hangsúlyozta: idén 24 új járatot indítanak Franciaországban: Nizzából, Toulouse-ból, Bordeax-ból és Strasbourgból is több járatot üzemeltetnek, összesen 18 francia reptérről 180 járattal repülnek majd az easyJet gépei.

Az easyJet több mint 600 útvonalon közlekedik, 30 ország 130 repterét érintve, a tavalyi évet 4,2 milliárd fontos árbevétel mellett 478 millió fontos üzemi eredménnyel zárta, 2013-ban 61,3 millió utast szállítottak 89,3 százalékos töltöttségi mutató mellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik