ina
Gazdaság

A horvát államé az INA földgázüzletága

A horvát kormány csütörtöki döntése szerint a horvát állami HEP energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága.

Az idén április elsejétől a HEP (Hrvatska elektroprivreda) három éven keresztül nagykereskedőként értékesíti a földgázt a horvátországi gázszolgáltató vállalatoknak. A gázpiaci törvény szerint a nagykereskedő (a kormánydöntés alapján áprilistól a HEP) rögzített áron értékesíti a földgázt a közüzemi gázszolgáltatóknak.

Az INA, mint egyetlen horvátországi gáztermelő vállalat köteles termelésének egy meghatározott részét a horvátországi lakossági fogyasztók számára elkülöníteni. A HEP nem kereskedhet majd a lakossági fogyasztásra elkülönített gázmennyiséggel – mondta Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter.

Szerinte a csütörtöki döntéssel a kormány csökkenti a nagykereskedelmi piacon meglévő koncentrációt, mivel egyik gázszolgáltatónak sem lesz ötven százalék feletti piaci részesedése. Ez nagyobb versenyt eredményezhet, ami végső soron az árak csökkenését jelentheti a fogyasztók számára.

Teljes liberalizációt szeretnének

„Az árat úgy határoztuk meg, hogy a HEP ne tehessen szert extraprofitra“ – jelentette ki a miniszter az indoklásban.   A kormány a HEP-et azért nevezte ki az “ellátók ellátójává”, mert a szolgáltatók kénytelenek lettek volna a szabadpiacról vásárolni a gázt, ami bizonyosan áremelkedéshez vezetett volna.

Horvátország célja a gázpiac teljes liberalizációja, de szükség van a hároméves átmeneti időszakra, mivel ezidő alatt a piaci szereplők fel tudnak készülni a versenyre – jegyezte meg a döntés után a miniszter.

A zágrábi gazdasági minisztériumban korábban megjegyezték, hogy sok európai állam részben vagy teljesen szabályozza a gázárakat. Horvátország a köztes megoldást választotta, vagyis a háztartások kapják a gázt szabályozott áron.

Az előzmények

A veszteséges gázüzletág átvételéről szóló keretszerződést 2009.január 30-án írta alá az INA egyik fő tulajdonosa, a Mol Nyrt., a horvát kormány (az INA másik fő tulajdonosa) és a Plinacro állami tulajdonú gázvezeték-üzemeltető vállalat.

Ekkora abban állapodtak meg, hogy a Plinacro 514 millió kunáért (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját, a gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést pedig 2009. július 1-jéig kell megköti.

Megállapodtak abban is, hogy az INA által átadott gáz értékesítési ára fokozatosan eléri az importárat 2010 és 2014 között, amivel párhuzamosan a kormány és az INA hosszú távú bányajáradék-megállapodást köt az INA horvátországi szénhidrogén-termelésével kapcsolatban.

Az okoli gáztározó a Plinacróhoz került, de Jadranka Kosor kormánya 2010. december 1-jéig elhalasztotta a gázkereskedelmi üzletág átvételét, majd 2010 végén végképp elállt az ügylettől.

MOL-INA-ügy

Az INA olajipari vállalat részvényeinek 49,1 százaléka a Mol tulajdonában van, a részvények 44,84 százalékát birtokolja a horvát állam. A Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fő tulajdonos között vita van az INA jövőjéről. Az egyik legfontosabb kérdés az olajcég irányítása, de a zágrábi kormány egyebek mellett azzal vádolja a Molt, hogy nem fektetett be megfelelő mértékben az INA-ba.

A magyar olajcég szerint ezzel szemben a horvát kormányt terheli felelősség, például amiért ígéretétől eltérően nem választotta le az INA-ról a vállalat veszteséges gázüzletágát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik