Gazdaság

Sokan nyugatabbra költöznének a munkáért Magyarországon

A beadott támogatási kérelmek alapján főként Kelet-Magyarországról, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből kívántak az álláskeresők a fővárosba, Pest megyébe és Győr-Moson-Sopron megyébe költözni munkavégzés céljából − derül ki a Napi Gazdaságból.

A mobilitást segítő lakhatási támogatás létrehozása óta − 2014. január végéig a megkötött hatósági szerződések száma meghaladta az 1500-at, további 300 kérelem elbírálásra vár – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium a Napi Gazdasággal.

Lakhatási támogatást a legalább 3 hónapja álláskeresőként regisztráltak, a pályakezdők, a csoportos létszámleépítésben érintettek igényelhetnek − utóbbiak esetében a nyilvántartási időt nem kell vizsgálni, ahogy azoknál sem, akik közfoglalkoztatást követően kerültek az álláskeresők regiszterébe.

A támogatás megítélésének az is feltétele, hogy az új munkaviszony legalább hat hónapra szóljon, minimum heti 20 órás foglalkoztatást biztosítson, a munkavállaló állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre legyen egymástól, vagy a munkahelyre való napi tömegközlekedéses ingázás több mint 5 órát vegyen igénybe. Szintén feltétel, hogy a kérelmezőnek ne legyen ingatlantulajdona (részben vagy egészben) a munkavégzés helyén.

Forráshiány miatt még nem utasítottak el kérelmet: a járási hivatalok minden kérelmezőnek, aki megfelel a jogszabályban rögzített feltételeknek, megítélték a támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik