Gazdaság

Nekünk nem kell félnünk az árak csökkenésétől

Az elmúlt években súlyos válsággal küzdő déli országoknak viszont igen: náluk a dezinfláció kockázatot jelenthet a következő időszakban.

Magyarországon annak ellenére, hogy évtizedes mélypontra csökkent az infláció, nem tartanak deflációtól a Coface szakértői, akik kedvező folyamatként értékelik a GDP várható, szerintük 1,5 százalékos növekedését.

A Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója legfrissebb elemzésében kitér arra: a legfrissebb adatok szerint tavaly decemberben az uniós államokban összességében 1 százalékos, az eurózónában 0,8 százalékos volt az infláció, ami jóval elmarad az Európai Központi Bank által kitűzött, az árstabilitási szintet jelentő 2 százaléktól.

Csak rövid távon jó

Az eurózóna déli régiójában lévő országoknak újabb kockázatokkal kell számolniuk, több euróövezeti országban negatív volt az infláció: Görögországban -1,8 százalék, Cipruson pedig -1,3 százalék, tehát az árak csökkentek ezekben az országokban.

A Coface szakértői rámutatnak: a deflációs környezetet eredményező árcsökkenés csak első látásra kedvező egy-egy gazdaságban, például a háztartások számára, ám hosszú távon minden gazdasági szereplő rosszul jön ki belőle.

A defláció azért veszélyes, mert mérséklődnek az árak, csökken a kereslet, az emberek a jövőbeni alacsonyabb ár reményében elhalasztják a vásárlásaikat. A Coface elemzése szerint az eurózónát tekintve a deflációs kockázat azokban az országokban a legjelentősebb, amelyekben magas a munkanélküliség, csökken a bérszínvonal, valamint jelentős a vállalatok és az állam eladósodottsága, ezért a dél-európai országok vannak a leginkább veszélyben.

Minket nem fenyeget ez a veszély

A cég elemzői úgy vélik: Magyarországon az infláció évtizedes mélypontra süllyedt, elsősorban a kormányzati intézkedés alapján megvalósult rezsicsökkentés hatására. Az elemzők deflációs veszélyt nem látnak, sőt, a pozitív elemek között említik, hogy az export támogatni fogja a fejlődést. Emellett a magyar jegybanki hitelprogram eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre és a bérek is emelkedhetnek.

Az elemzés összeállítói összességében a tavalyi 1 százalék után 1,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2014-ben, ugyanakkor  felhívják a figyelmet arra, hogy a késedelmes hitelek aránya még mindig jelentős, és a magyar vállalatokat tekintve magas a hitelkockázat szintje.

A Coface csoport a világ egyik vezető hitelbiztosítója, ügyfeleinek különböző megoldásokat kínál a pénzügyi kötelezettségeik elmulasztásából fakadó kockázatára, a hazai piacon és export terén egyaránt. A csoport 4 600 alkalmazottat foglakoztat világszerte 66 országban világszerte. A cégcsoport minden negyedévben közzéteszi 158 ország kockázati értékelését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik