Gazdaság

Trükköznek a gázzal a csökkenő rezsi miatt?

Egyre többen panaszkodnak arra, hogy a rezsicsökkentések óta csökkent a vezetékes gáz fűtőértéke. A Pénzcentrum.hu szerint nincs összefüggés.

A panaszosok szerint a szolgáltatók a minőségen spórolják meg a központi árszabályozás okozta bevételkiesésüket. A Pénzcentrum.hu által megkérdezett szakértők szerint a keverék összetételével a szolgáltatók nem tudnak trükközni, a földgáz egy túlnyomásos, zárt rendszerben áramlik, a gázkeverék összetételének módosításához speciális berendezések kellenének, ilyenekkel azonban sem a gázelosztó, sem a gázszolgáltató nem rendelkezik. A szállítórendszerbe átadott földgáz minőségét 7 percenként mérik.

A gáz minősége kedden az Országgyűlésben is téma volt. Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa az ezt vitató felvetésre reagálva azt mondta: ezzel kapcsolatban azért nem látható pontos kép, mert Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt privatizálták az ezt mérő céget. Ennek ismét állami kézbe kell kerülnie – tette hozzá.

Nem éri meg keverni

Korábban lapunk is utánajárt a városi legendának, annak, hogy mivel járna a gáz „hígítása”. Akkor a Magyar Energia Hivataltól megtudtuk: a „hamisítás” nem eltitkolható. A gázláng esetenként eltérő színének, a változó fűtőértéknek általában prózai, a fizikából eredeztethető okai vannak. Ha a gáz lángja sárgás színű, ha lassabban forr fel a víz vagy hosszabb ideig dolgozik a bojler, időről-időre felvetődik a gyanú, hogy a szolgáltató hígítja a vezetékes gázt, miközben a gázóra pörög. A földgáz más légnemű anyaggal, esetleg a meghatározottnál gyengébb minőségű földgázzal való keverése külön tározót, szakembergárdát és komoly berendezéseket igényel. Másrészt a levegő és a gáz keveréke robbanó elegyet alkot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik