Gazdaság

260 milliós jutalmat kapott az OTP-vezér

Csányi a Prima Primissimán (prima primissima, )
Csányi a Prima Primissimán (prima primissima, )

Csányi Sándor részvényekben kapott prémiumot, de nyomban pénzzé is tette.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója 63 364 darab OTP részvényhez jutott a bankcsoport javadalmazási politikája keretében, amely részvényeket azonnal értékesített is – közölte a bank kedden a BÉT honlapján.

Maradt még 10 ezer

A tájékoztatás szerint a 63 364 darab OTP törzsrészvényt hétfőn 4094 forinton adta el Csányi Sándor, így 259 millió forintra tett szert az ügyletből, amelyet követően továbbra is 10 ezer darab OTP törzsrészvény van a tulajdonában.

A közlemény szerint az OTP Bank Nyrt. saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvények állománya 3 millió 437 ezer 139 darabra változott. Ebből a csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2013. november 30-i állapot szerint 2 millió 73 ezer 560 darab. A saját részvény állomány mindösszesen 1,23 százalék.

10 milliárdnyi papírt adott el

Az OTP elnök vezérigazgatója az idén nyáron értékesítette a személyes tulajdonában lévő OTP papírok jelentős részét, miként a minősített befolyása alatt álló Bonitás Zrt. a tulajdonában lévő OTP részvények túlnyomó többségét is.

Az eladásokat agrárérdekeltségeinek beruházási igényeivel indokolta. Csányi Sándor, illetve a Bonitás 2002 Zrt. 2,35 millió darab OTP-részvénytől vált meg, az üzletek árfolyamértéke meghaladta a 10,5 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik