Gazdaság

Kivonul az E.ON Dél-Európából

E-ON(210x140)(1).jpg (E ON)
E-ON(210x140)(1).jpg (E ON)

Piaci pletykák szerint a német cég érdekeltségeit egy francia vállalat szeretné megvenni.

A német E.ON energiaszolgáltató eladja összes olasz és spanyol érdekeltségét – írta legújabb számában a Spiegel magazin. A lap szerint a vállalat a jövőben a kulcspiacokra, Németországra, Nagy-Britanniára, Svédországra és Oroszországra akar koncentrálni. Potenciális vevő lehet a francia EdF.

Az E.ON szóvivője nem kívánt konkrét országokat és üzletágakat megnevezni, csak annyit mondott, hogy a cég a “teljes vállalati portfóliót illetően állandóan vizsgálja a stratégiai opciókat”.

Az E.ON 2008-ban több mint 9 milliárd euróért vásárolta meg dél-európai üzletrészeit, azzal a céllal, hogy európai hatósugarú multivá váljon, de reményei nem váltak valóra.

A cég közben bejelentette, hogy 2014 decembere és 2015 márciusa között mintegy 2500 megawatt erőművi kapacitást akar kivonni a hálózatból, ehhez azonban az illetékes kormányhivatal hozzájárulása is szükséges. A vállalat eddig Európa-szerte 11 ezer megawatt erőművi kapacitás leállítását jelentette be, részben a létesítmények műszaki élettartamának lejárta miatt, részben nagy volumenű szállítási szerződések kifutására és az alacsony nagykereskedelmi árakra hivatkozva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik