Gazdaság

Milliárdos büntetést kap a JP Morgan

jp-morgan(960x640)(1).jpg (jp morgan, )
jp-morgan(960x640)(1).jpg (jp morgan, )

Újabb büntetést kap a JP Morgan Chase (JPM) pénzügyi szolgáltató: most 2,5 milliárd dollárt kell kifizetnie.

Az angol Financial Times szerint küszöbön áll a megegyezés a JPM és a manhattani ügyészség, valamint az amerikai pénzügyminisztérium között. A vádak szerint a JPM tudott arról 2008-ban, hogy Bernard Madoff érintett lehet egy piramisjátékügyben, de nem értesítették megfelelő módon a hatóságokat.

A JPM már 2007-ben sejtette, hogy Madoff egy piramisjáték szervezője, bírósági iratok szerint egymás közt beszéltek is erről a cég felső vezetői. A JPM azonban nem lépett, mert miután John Hogan vezető kockázati igazgató beszélt Madoffal, úgy ítélték meg, hogy nincs akadálya a szokásos üzletmenet folytatásának. 2008-ban viszont változott a helyzet, a JPM jelezte az Egyesült Királyság felügyeleti szerveinek, hogy a Bernard Madoffnál elhelyezett befektetések hozama “túl jó, hogy igaz legyen”. Az USA-ban azonban nem tettek ilyen bejelentést, és Madoff számláit se zárolták, ezért indult eljárás a szervezet ellen.

A JPM több éven keresztül alaptalannak nevezte azokat a vádakat, amelyek Bernard Madoffal hozták őket összefüggésbe. Jamie Dimon vezérigazgató viszont ezen a héten jelezte, a bank azt szeretné, hogy befejeződjön a jogvita, ezért még fizetni is hajlandóak. A lap információi szerint a 2,5 milliárd dolláros büntetésből 1 milliárd az ügyészségen keresztül a Bernard Madoff által megkárosított emberekhez fog jutni. A fennmaradó rész a pénzügyminisztériumhoz kerül a különböző jogsértések és feltételezett pénzmosás ellentételezéseként.

Madoff összesen 20 milliárd dollárt szedett össze, míg 2008-ban véglegesen összeomlott befektetési piramisjátéka. Az elmaradt hozamokkal együtt 65 milliárd dolláros kárt okozott. 2009 márciusában szabadságvesztésre ítélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik