Gazdaság

Aki lemaradt, most pályázhat nemzeti trafikra

nemzeti-dohanybolt(2)(960x640).jpg (nemzeti dohánybolt)
nemzeti-dohanybolt(2)(960x640).jpg (nemzeti dohánybolt)

Új koncessziós pályázati felhívást jelentetett meg a nemzeti fejlesztési miniszter dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultságok koncessziós szerződéssel történő átengedésére.

A december 18-án megjelenő pályázati kiírás összesen 992 koncessziós jogosultságot foglal majd magába. A pályázatot a felszabadult koncessziós jogokra hirdetik meg, azokra, amelyekre az 1. és 2. pályázati körben a koncessziós szerződést nem írták alá. Ugyancsak meghirdetik azokra a településekre, amelyekre a 2. pályázati körben nem volt érvényes pályázat, illetve a 2. és 3. körben a településre nem volt pályázó.

Pályázni lehet majd azon jogokra is, amelyeknél az 1. pályázati körben megkötött koncessziós szerződés megszűnt, mert a koncessziós szerződés aláírásától számított 6 hónapon belül a jogosult nem kezdte meg a tevékenységét, illetve a koncessziót gyakorló egyéni vállalkozó meghalt.

A dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedéséről szóló pályázat kiírását, a beérkező pályázatok kezelését, valamint a koncessziós szerződések megkötését a miniszter az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közreműködésével bonyolítja le.

Az ismételten kiírandó koncessziós jogosultságokkal érintett települések listája megtekinthető lesz a www.nemzetidohany.hu honlapon a december 18-án megjelenő kiírás mellékleteként – áll ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. közleményében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik