Gazdaság

A világ legtisztább peronjai lesznek itt

Vonat(960x640).jpg (vonat, vásárhely, )
Vonat(960x640).jpg (vonat, vásárhely, )

Kiverte a biztosítékot a MÁV-dolgozók körében, hogy a kormány programjának eleget téve több száz munkanélkülit vesznek fel hat hónapra a vállalathoz.

 

 


Több száz munkanélkülit venne fel a MÁV különböző képzettséget nem igénylő munkakörökbe – derült ki egy most nyilvánosságra került körlevélből, amelyet egy ismeretlen felháborodott dolgozó írt. Szerinte az állam parancsolt rá a cégre, s az akció célja az, hogy a választásokig javuljon a foglalkoztatottság.

A hírt a MÁV megerősítette a Blikk számára: összesen 337 állomáson dolgozik majd mintegy 850 közfoglalkoztatott. A dolgozók a peronokat, utasvárókat, csarnokokat takarítják majd napi nyolc órában. A kisebb állomásokon általában ketten, a nagyobbakon öten-hatan, a budapesti főpályaudvarokon nyolcan-tizenketten lesznek. A MÁV szerint “más feladatokat” végeznek majd, mint a továbbra is szerződött takarítócégek.

Az ügy hátterében az áll, hogy egy kormányrendelet szerint november 1-jétől fél évre 200 ezer embernek kell a közmunkaprogramban elfoglaltságot adni, ezenbelül 100 ezernek négy hónapos képzést is állami vállalatoknál, önkormányzatoknál, hatóságoknál és így tovább. Ebben vállal – vagy kénytelen vállalni – részt a MÁV is. A vasút például 580 embert képez ki faipari gép vagy motorfűrész használatára.

A programot azonban a MÁV dolgozói mérsékelt lelkesedéssel fogadták, mint ez a levélből is kiderül. Ugyanis az elmúlt években több leépítési hullám is volt, s ráadásul a képzetlen dolgozók elbocsátására gyakran nagy a nyomás a spórolásra törekvő állami vállalatnál. A társaság létszáma egyébként ezer fő, tehát a 850 ember foglalkoztatására jelentősen megduzzasztja a létszámot.


Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik