Gazdaság

A CBA visszavág a NAV-ügyben

cba (cba, bolt, )
cba (cba, bolt, )

A CBA határozottan visszautasítja az Együtt-PM-nek a céggel, illetve partnereivel szemben megfogalmazott, "rosszindulatú, minden alapot nélkülöző" feltételezéseit, és rágalmazás miatt feljelentést tesz a szövetséggel szemben.

A CBA vezetőinek tudomása szerint a cég egyetlen tagjával, franchise vállalkozásával szemben sem nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve adócsalás miatt bírósági ítélet sem született adócsalás miatt, a Győr-Moson-Sopron megyei partnerükkel a Delikát Kft.-vel szemben sem – közölte Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője.

A kereskedelmi társaság Juhász Péternek az Együtt-PM társelnökének keddi, a szövetség sajtótájékoztatóján elhangzott kijelentésére reagált, amely szerint erős a gyanú, hogy a “NAV-os ügy a CBA-ról szól”, amely cég “kőkemény Fidesz-támogató”.

A CBA tapasztalatai szerint hálózatuk valamennyi vállalkozásánál folyamatos ellenőrzéseket tart az adóhivatal, ami azt mutatja, hogy egyik társaságuk sem mentesül a hatósági vizsgálatok alól.

“Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy tagjaink, franchise partnereink a mindenkori törvényi, jogszabályi előírások szerint folytassák tevékenységüket. Az Együtt PM-mel szemben a nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt feljelentést teszünk” – közölte a kommunikációs igazgató.

Juhász Péter keddi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, felmerül a kérdés, hogy mentesülhetnek-e azok a vállalkozások az adóvizsgálatok alól, amelyek támogatják a kormánypártokat.

Sajtóhírek szerint ugyanis – folytatta – korábban eljárás indult egy Győr-Moson-Sopron megyei CBA-hoz köthető cég ellen 3,5 milliárd forintos áfacsalás miatt. Az ott megismert “modell pedig kísértetiesen hasonlít” a Horváth András volt adóhatósági munkatárs által ismertetett adócsalási módszerhez.

Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt munkatársa november elején tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy nagyobb hazai cégek és multik évente több mint ezermilliárd forint értékben csalnak adót, amihez kormányzati körök támogatásával az adóhatóság is asszisztál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik