Gazdaság

Így építhetne Ön is házat

építkezés (munkás, )
építkezés (munkás, )

A kormányzat az építőipartól várja a gazdaság fellendítését. Erre még akár pénzt is költene.

Szeptemberben 50 százalékkal több építőipari munkáról kötöttek szerződést, mint egy évvel korábban. Ez egy olyan beszédes adat, hogy szinte magyarázni sem kell: az évek óta halódó ágazatban az uniós források és az állami útfelújítási megrendelések megtették a magukét.

 

 

A magánépítkezéseket is támogatnák

Ám, mint a fenti infografikonból is kiderül, a növekedésnek viszonylag kis része jött a házépítésből illetve más magánépítkezésekből. Ezen változtatna az ötlet, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter dobott be, miszerint a jegybank növekedési hitelprogramját jövőre ki kellene terjeszteni a magánberuházások, magánlakások építésének támogatására is.

Saját forrás is kell azért

Az ötlet sok millió forintot hagyna  az építkezők zsebében. A hitelnet.hu elemzői kiszámolták, mit jelentene számokban, ha a jegybank a magánlakások támogatása mellett döntene.

„Egy ilyen fordulat nem biztos, hogy elegendő ösztönző erőt jelenthetne a még márciusban beharangozott esetleges szocpol-emelés helyett azoknak, akik már több hónapja várnak az építkezés elindításával. Ez a támogatási lehetőség minden bizonnyal fellendíthetné a pangó lakáshitel-piacot, akár nagyobb kedvezményt is jelenthetne a tervezett szocpol emelés helyett. A szükséges saját erő kérdését azonban nem rendezi, anélkül viszont nem hitelképes az igénylő” – mondta Fitos Szilárd, a hitelpiaci portál szakértője a HVG.hu-nak.

 

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik