Gazdaság

Áremelési hullám a választások után

áremelés (áremelés)
áremelés (áremelés)

Idén csak minimális gazdasági növekedés lehet, jövőre pedig minden drágulhat, mert a leszorított infláció káros és fenntarthatatlan, véli a GKI.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi recessziót az idén minimális, 0,3 százalékos, jövőre pedig 1,3 százalék körüli, a régiós átlagtól elmaradó fejlődés követi.

Idén a kedvező pénzpiaci környezetben csökken a kamat, a forint erősödik, ez a folyamat azonban jövőre megfordul.

Fotó: Kummer János

Amerika bekeményít

A kutatóintézet szerint az amerikai költségvetésről született átmeneti megállapodás okozta megkönnyebbülés és a Fed egyelőre folytatódó laza monetáris politikája miatt viszonylag erős marad a forint, a monetáris tanács kitart az alapkamat rendszeres csökkentése mellett.

Az amerikai pénzpolitika azonban előbb-utóbb szigorodik, és az így már nagyon alacsony magyar kockázati felár a forint gyengülésében, a kamatcsökkenés leállásában, az emelkedő kamatciklus beindulásában jelenik meg.

A bizonytalanságot, és ezzel az elvárt hozamot befolyásolhatja a választási gazdaságpolitika, a devizahitelekkel kapcsolatos döntés jellege is. A GKI szerint kedvezőtlen, hogy a magyar devizatartalék 2013. szeptember végén csak 30,2 milliárd euró volt, ami 2011 végéhez képest 7,5 milliárd euró, 20 százalékos csökkenés. A GKI szerint ez már a kockázatosan alacsony szint közelében van, ezért – és az egyelőre viszonylag alacsony nemzetközi kamatok miatt – indokolt lenne még idén újabb devizakötvények kibocsátása. Sajtóhíek szerint a kormány tervez is még az idén dollárkötvényeket kibocsátani, ennek következtében viszont emelkedne a GDP-arányos államadósság, ami szintén növelné a kockázatokat.

Kétszer kettő néha öt, avagy variációk gazdasági növekedésre

Áremelési hullám jöhet

A parlamenti választások előtt 300 forintnál is erősebb, majd 2014 második felében – a gazdaságpolitika kiszámíthatóbbá válása esetén – 290 forint körüli euró-árfolyamot valószínűsít a GKI. Az infláció szempontjából kedvező a világpiaci nyersanyagárak csökkenése, és az EU-ban is lassul az áremelkedés. A GKI szerint a hatósági rezsicsökkentés ugyan mérsékli, a telefonadó, közműadó, e-útdíj, tranzakciós illeték, megemelt hatósági dohányárrés begyűrűzése pedig növeli az áremelkedés ütemét.

A GKI szerint a választások után áremelési hullám elindulása valószínű. Az intézet szerint a hazai infláció leszorításával sikerült elérni az EU átlagát, de fenntarthatatlanul, és rengeteg káros mellékhatással. A GKI 2013 egészére 1,9 százalékos, 2014-re 2,5 százalékos inflációt vár.

Nem lesz kevesebb állástalan

A gazdaságkutató a foglalkoztatásban érdemi gazdasági növekedés híján egyelőre nem számít javulásra. A közmunkások száma a télen tovább emelkedik, ami statisztikailag javítja a foglalkoztatottságot, de a munkanélküliségi ráta idén 10,2 százalék, jövőre 10,7 százalék lesz. A reálkeresetek idén és jövőre is 2-2 százalékkal emelkednek, de a fogyasztás a lakosság eladósodottsága és óvatos magatartása miatt csak 0,5 illetve 1,5 százalékkal nő.

Az üzleti bizalom hiánya miatt a beruházások az idei stagnálás után jövőre is csak 2 százalékkal nőnek, főleg az EU-pénzekből finanszírozott állami fejlesztések hatására. Az immár 17 százalék alá süllyedt beruházási ráta a régióban évek óta a legalacsonyabb, ami egyben a következő évek növekedési lehetőségét is behatárolja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik