Gazdaság

Újabb kínai gyár települ Magyarországra

comlink (comlink)
comlink (comlink)

Magyarországot választotta első Kínán kívüli gyártóegysége helyszínéül a telekommunikációs cégeknek optikai kábeleket, csatlakozókat beszállító Comlink.

Az egymillió eurós beruházást a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) projektmenedzsment-szolgáltatásaival támogatta.

A hivatal pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az 1999-ben alapított, sencseni központú cég azért döntött Magyarország mellett, mert a Kínában már szerződött ügyfeleik – Huawei, ZTE, IBM – is jelen vannak itt. A cég jelenleg Budapesten, a Szerémi Business Parkban bérel gyártócsarnokot.

A Kínai Népköztársaság jelentős partner

A HITA tájékoztatása szerint a teljes bilaterális kereskedelmi forgalom értékét tekintve a Kínai Népköztársaság Magyarország legjelentősebb Európán kívüli partnere. A forgalom – Hongkong, Makaó és Tajvan nélkül – 2011-ben elérte 7,76 milliárd dollárt.

Magyarország teljes kivitelének 1,44 százaléka ment 2011-ben Kínába, ami az uniós tagállamok, Oroszország, az USA, valamint az Arab Emírségek után a legnagyobb felvevőpiac.

A versenytársakkal való összehasonlításban Magyarország vezető szerepet tölt be a Kínával folytatott kereskedelmi partnerségben, export tekintetében csak Ausztria előzi meg.

A magyar export az utóbbi években a világgazdasági válság ellenére folyamatosan bővül. Különösen kiugró a 2010. évi 26 százalék feletti növekedés, de 2011-ben is 10,3 százalékos volt az emelkedés – közölte a HITA.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik