Belföld

Új gyárat avatnak hétfőn Győrben

A társaság korábbi közlése szerint a 60 millió euróból épülő üzemben az Audi három modelljéhez gyártanak lökhárítókat.

A 10 hektáros területen felépített, 26 ezer négyzetméteres üzemben mintegy 200 ember kap állást, akiknek háromnegyede a termelésben vesz részt. A 60 millió eurós (körülbelül 18 milliárd forintos) beruházáshoz 985 millió forintnyi uniós, illetve magyar pályázati támogatást nyert el a társaság.

Az üzem kapacitása az Audi igényeinek kielégítésére lesz elegendő. A Győrben készülő A3 és TT, valamint a pozsonyi gyárban összeszerelt Q modelleket látja majd el termékeivel. Évi félmillió első és hátsó lökhárítót tudnak majd előállítani a győri üzemben, a munkák teljes vertikumát helyben végezve.

A polimereket gyártó cégcsoport két évtizede van jelen Magyarországon. Eddig az építőipar és az ipar, jellemzően a bútorgyárak számára állított elő terméket, most azonban harmadik ágazatként az autóipart is kiszolgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik