Gazdaság

400 milliós lehet a legújabb földmutyi

Bábonymegyer (Bábonymegyer)
Bábonymegyer (Bábonymegyer)

400 milliós földalapú támogatást igényeltek a csalók, akiknek a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetője adta meg, hogy melyik területekre érdemes ráindulni – írja a Blikk.

A csalók komoly segítséget kaphattak az MVH-ból, hiszen pont olyan földterületek után adták be az igényüket a támogatásokra, amelyekre valamilyen okból tavaly senki sem jelentkezett. A Blikk információi szerint az igénylőknek ehhez pontosan be kell jelölniük az általuk „használt” földet a vonatkozó térképvázlaton, vagyis ismerniük kellett a korábbi rajzokat, amelyeket a többi igénylő készített.

Bilincsben vitték el

Az ügyre hétfőn derült fény, amikor bilincsben vitték el a vidékfejlesztési hivatal embereit, és kiderült, hogy az uniós földalapú támogatások jogosulatlan igénylése miatt rendelt el nyomozást a Fővárosi Főügyészség múlt pénteken, méghozzá különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás kísérlete, valamint hivatali visszaélés miatt.

A Blikk információi szerint egy kormánypárti politikus is érintett lehet az ügyben. Az egyik támogatást kérő cég vezetője és tulajdonosa egy dunántúli város fideszes önkormányzati képviselője. Keresték is a politikust, otthoni telefonját azonban senki sem vette fel.

Öt százalékát ellenőrzik

“Sikerült megelőzni a jogosulatlan kifizetéseket” – nyugtatja a közvéleményt Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár a visszaélésekkel kapcsolatban. Másképp látja ezt Gőgös Zoltán, az MSZP szakpolitikusa, aki a Népszabadságnak azt mondta, hogy például egy sárvári cég anélkül vett fel 20 millió forintot, hogy egyetlen négyzetméter földet is megművelt volna.

Idén 187 ezer gazdálkodó igényelt területalapú támogatást, 2013-ban hektáronként 69 ezer forintot kaphatnak a termőföldet használók. Azt azonban, hogy a területen valóban gazdálkodnak-e, alig ellenőrzik: a szúrópróbaszerű kontroll csupán öt százalékot érint.

Ráadásul a számítógépes rendszer csak azok közül választja ki az ellenőrizendőket, akik a megadott határidőig nyújtották be támogatási kérelmüket, holott késve is lehet jelentkezni. Ugyan a határidő lejártával naponta egy százalék ugrik a támogatás összegéből, az ellenőrzés elkerülése megéri a kis veszteséget. A most gyanúba keveredett cégek is egytől egyig határidőn túl jelentkeztek a támogatásért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik