Gazdaság

Jöhet a kétszeri ingyenes készpénzfelvét

Varga Mihály (Varga Mihály)
Varga Mihály (Varga Mihály)

A céges és magánbankszámla-tulajdonosokat egyaránt kedvezően érintheti majd a tervezett havi egy vagy kétszeri ingyenes banki készpénzfelvétel bevezetése - közölte Varga Mihály a nemzetgazdasági miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Azt mondta, Magyarországon 11 millió banki számla van, az intézkedés így mindenkit érinthet.

Varga Mihály beszélt arról is, hogy szeretné, ha az uniós beruházások jóváhagyásánál a tárcának vétójoga lenne. Ezt azzal indokolta, hogy az új épületeket nemcsak létrehozni, hanem üzemeltetni is kell.

„Az elmúlt hét évben sokszor olyan döntések születtek, amelyek a pillanatnyi fedezet alapján a beruházást létrehozták, de hogy annak a fenntartása milyen finanszírozást igényel, azzal senki nem foglalkozott” – mondta a miniszter.

A kabinet kész tárgyalni a meglévő önkormányzati devizahitelek átvállalásáról is – közölte a nemzetgazdasági miniszter. Hozzátette, az állam eddig rendezte a megyei önkormányzatok, majd az ötezer lakosnál kisebb települések tartozását, az ennél nagyobb településekét azonban csak részben, ezért az érintettek a kabinethez fordultak.

„Ez 3 milliárd forintos pluszt jelentene, ennek pedig meg kell találni a fedezetét, e nélkül nem lehet érdemi döntést hozni” – fejtette ki a tárcavezető.

Varga Mihály azt is elmondta, hogy a következő, 11 százalékos rezsicsökkentést két részletben vezetik majd be. A részleteket még most dolgozzák ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik