Gazdaság

Diplomaszerzés: várjuk a sült galambot

A szülők többsége nem spórol a gyerek diplomájára, pedig tudja, hogy 1 millió forint alatt nemigen lehet megúszni, ha bekerül a gyerek a felsőoktatásba.

A szülők 86 százaléka számára fontos, hogy gyermeke diplomás legyen, és többé-kevésbé jól mérik fel a felsőoktatási tanulmányokkal kapcsolatos jövőbeni kiadásaikat. Mégsem készülnek fel rá időben – derül ki az Aegon Befektetési Alapkezelő Diplomapersely című kutatásából, amelyben 12 ezer gyerekest kérdeztek meg.

A válaszoló szülők 43 százaléka szerint 2 millió forintnál is többe kerülhet egy átlagos felsőfokú képesítés, de az 1-2 millió közötti sávot is 33 százalék választotta.

Szeretnék, de nem csinálják

Miközben a várható kiadásokkal tisztában vannak, kifejezetten a gyerekek felsőoktatási költségeire félretett megtakarítással csak a válaszadók 16 százaléka rendelkezik. Sokan még azt sem tudják, miként támogatják majd gyermekük felsőfokú tanulmányait, de mindenképpen szeretnék segíteni ebben őket (válaszok 56 százaléka).


Fotó:

Kevesen mondják, hogy nem tervezik a pénzügyi segítségnyújtást (válaszok 13 százaléka) és nem sokan bíznak abban, hogy a diákhitellel megússza a család a jelentősebb kiadásokat (válaszok 5 százaléka).

Ennyit kellene félretenni

A többség (51 százalék) szerint havonta több mint 10 ezer forint megtakarításra lenne szükséges a felsőfokú képesítés megszerzéséhez. A felmérés készítői szerint azonban a képzés jellegétől függően akár ennél kisebb összeggel is fel lehet készülni a gyerek felsőfokú tanulmányainak támogatására.

Ha például egy jelenleg 3 éves gyermek államilag nem finanszírozott informatikai felsőfokú tanulmányaira kezdenénk spórolni, akkor már havi 6 ezer forint megtakarítással is biztosítani lehetne a diploma megszerzésének költségeit – állítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik