Gazdaság

500 forint is lehet a benzin ára

A bizonytalanságot nem szeretik a befektetők, ezt jól jelzi, hogy a szíriai ügy kapcsán már most többéves csúcsok felé törnek a különböző kőolajtípusok árai. A magyar üzemanyag ára is elkezdett emelkedni. Kérdés, mit hozhat a jövő.

Szíria nem különösen jelentős olajkitermelő, tehát nem az ő kiesésük izgatja igazán a piacot. Hanem inkább az, hogy az ország szétesése Irakot és Iránt is fenyegeti, amelyek már jelentős olajkitermelők – írja az Index elemző cikkében. A szír felkelők ugyanis már most is támadnak Irak északi részén, és ha a konfliktus délre is áthúzódik, ahol a legtöbb olajmező van, az már komoly gondot jelenthet: elszállhat a kőolaj ára.

A cikk szerint azt sem lehet kizárni, hogy az amerikai beavatkozás miatt Szaúd-Arábiában is robbanhat a már jelen lévő feszültség, hiszen a fiatalok kezdenek elégedetlenek lenni az USA-barát olajmonarchiával. S nem túl stabil Iránban sem a belpolitikai helyzet.

További gond, hogy Líbiában is káosz van, a kikötőkben sztrájkolnak, és teljesen lebénult az kőolaj-kitermelés.


Fotó: Kummer János

A kőolajpiac pedig eléggé rugalmatlan ahhoz, hogy viszonylag kis változások is jelentős árkilengést okozzanak – írják szakértőre hivatkozva. S ha napi több millió tonnányi esne ki a termelésből, azt nemigen tudnák a stratégiai tartalékokból sem pótolni. Vagyis elszállhatnak az árak, ami akár 500 forintos benzinárat is jelenthet, a jelenlegi 431-432 helyett. Ez pedig gerjesztheti az inflációt, csökkentheti a fogyasztást, és visszafoghatja a növekedést.

Amit most tudni, Amerika úgy tűnik, be fog avatkozni Szíriában, végleges döntés néhány nap múlva várható. Kedden orosz radarállomások két, a Földközi-tenger középső részéről keleti irányba indított rakéta kilövését észlelték, az amerikaiak azonban cáfolták, hogy rakétát indítottak volna Szíria felé. Amit nem tudni, hogy mi lesz a beavatkozás után.

Ha bővebben is kíváncsi, milyen tényezők hogyan befolyásolhatják a magyar benzinárakat, kattintson a részletes elemző cikkre.

Ajánljuk még a Hír24 vasárnapi, Szíriáról készült anyagát is:

Olvasói sztorik