Gazdaság

Növekvő beruházások: fény az alagút végén?

A második negyedévben nőtt a nemzetgazdasági beruházások volumene. Az első féléves számok még mindig elmaradnak a tavalyiak mögött.

Nőtt a nemzetgazdasági beruházások volumene a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss adataiból kiderül, a 4,6 százalékos emelkedést elsősorban a szállítás és raktározási ágazat 13,2%-os növekedése okozta, aminek nagyobb részét az alsóbbrendű útvonalak, egyéb útépítések és autópálya építések jelentették. Ezenkívül jelentős járműbeszerzés is történt.

Számottevően emelkedett a beruházási volumen a víz- és hulladékgazdálkodás területén (79,3%), a víztisztítási és csatornázási projektek eredményeképpen. A közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban a beruházási teljesítmény jelentős bővüléséhez (48,8%) továbbra is az árvízvédekezéssel kapcsolatos nagyprojektek, egyéb középületek felújítása és a katasztrófavédelmi fejlesztések járultak hozzá.

Az első félévben összesen 1659 milliárd forintot költöttek beruházásra, amely még mindig 1,2%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Fotó: Shutterstock

Az árak is felfelé mennek

Eközben az árak sem pihentek: júliusban a belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak 0,2%-kal emelkedtek az előző hónaphoz képest.

Az ipar belföldi értékesítési árai az előző hónaphoz képest 0,4%-kal nőttek. A legnagyobb súlyú villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás nemzetgazdasági ágban nagyobb mértékben emelkedtek az árak (1,2%) alapanyagár-növekedés és a szabadpiaci vevőösszetétel változásai miatt.

A feldolgozóipari ágazatok értékesítési árai összességében 0,1%-kal mérséklődtek, ezen belül legnagyobb mértékben a villamosberendezés gyártása (1,1%), a kohászat, fémfeldolgozás (0,6%) és az élelmiszeripar (0,4%) területein csökkentek az árak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik