Gazdaság
forint (forint, )

Több pénzt keresünk, mint tavaly

Mintegy 23 ezer forinttal magasabbak az átlagkeresetek a verseny-, mint a közszférában.

Korábban a témában:

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlagos bruttó keresete 227 800 forint volt 2013 első öt hónapjában, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 239 500 forintot kerestek, míg a közszférában a napi 8 óra – a közfoglalkoztatást nem számítva – átlag bruttó 216 000 forintot ért.

A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 100 forint volt. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 4,3 százalékkal, 205 900 forintra emelkedett.

Fotó: Kummer János

A bankártól a panziósig

A fizetések a pénzügyi, biztosítási szektorban voltak a legmagasabbak átlagosan bruttó 484 700 forinttal. Ezt az információ és kommunikáció szektor követte 434 400 forinttal, valamint az energiaipar 387 500 forinttal.

A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, valamint a human-egészségügyi, szociális ellátás szektor résztvevői keresték. Míg előbbiben havi bruttó 146 100 forint volt az átlagkereset, addig az utóbbiban is csupán 155 000 forint.

A mezőgazdasággal foglalkozók átlag bruttó 163 900 forintot vittek haza havonta.

A fizikai munka alig fizet

Nemzetgazdasági szinten, vagyis a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a nonprofit szervezeteknél a nettó átlagkereset 149 200 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúak átlagosan 103 600 forintot vittek haza, míg a szellemi fogllkozásúak munkáját átlagosan nettó 196 800 forinttal honorálták.

A nemzetgazadaságban 4,6 százalékkal nőttek a nettó keresetek 2013. január-májusban az előző év azonos időszakához képest. A versenyszférában 4,8, a közszférában 4,6, a nonprofit szervezeteknél 5,3 százalékkal nőttek a nettó átlagkeresetek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.