Gazdaság

56 ezerrel többen dolgoztak

iroda (iroda, telefon, számítógép, )
iroda (iroda, telefon, számítógép, )

A KSH adatai szerint 13 ezerrel kevesebb munkanélküli volt az utóbbi három hónapban, és 56 ezerrel több foglalkoztatott, mint egy évvel korábban.

2010 második felében a romló foglalkoztatási trend megfordult, és ezt követően folyamatos növekedés figyelhető meg a foglalkoztatottak számának alakulásában az egy évvel korábbi szintekhez képest – így kommentálja a Nemzetgazdasági Minisztérium a legfrissebb KSH-statisztikát. E szerint a 2013. május-júliusi időszakban a 15-74 év közötti foglalkoztatottak száma 2012 azonos időszakához képest 56 ezer fővel, 3 millió 964 ezer főre emelkedett, amely 1,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A foglalkoztatási ráta így 51,9 százalékos, amely, mint a minisztérium hangsúlyozza, 1998 óta a legmagasabb.


Fotó: Neményi Márton

A munkanélküliségi mutatók is javultak az elmúlt három hónapban tavalyhoz képest a KSH háztartási lekérdezésen alapuló adatai szerint. A munkanélküliek száma 13 ezer fővel 446 ezerre csökkent, a munkanélküliségi arány pedig 0,4 százalékponttal 10,1 százalékra mérséklődött.

A Takarékbank elemzője, Suppan Gergely szerint a foglalkoztatás növekedését nagymértékben segíthette a közmunkaprogramok felfutása, azonban ilyen mértékű növekedést önmagában nem magyaráz meg, ezért úgy véli, a versenyszférában is emelkedhetett a foglalkoztatás.

A minisztérium nem tér ki rá, hogy a statisztikát mennyire javíthatta a közfoglalkoztatás, de azt írják, hogy a számok a kormány elmúlt években indított innovatív foglalkoztatási programjainak – mint a Munkahelyvédelmi Akcióterv, a szabad vállalkozási zónák vagy az Első Munkahely Garancia Program – eredményeit tükrözik. Sőt, azt is hozzáteszik, hogy a növekedési fordulattal a munkahelyteremtés üteme gyorsulhat, és további foglalkoztatásbővülés valószínűsíthető az elkövetkező időszakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik