A Magyar Nemzet névtelen szerzője (képünk illusztráció) azzal vádolta meg a médiapiac meghatározó – és szerinte baloldali – szereplőit, hogy összefogtak a kormány ellen. A reklámpiaci ügynökségek állítólag vállalták, hogy nem helyeznek el hirdetéseket jobboldali médiumokban, illetve a közmédiában.
A Kreatív Online szakemberei – névvel vállalt cikkükben – a Magyar Nemzet rejtélyes szerzőjét felvilágosították arról, ez miért képtelenség, miként működik egy tisztességes médiaügynökség, miért lehetetlen még csak feltételezni is, hogy a nagy nemzetközi márkák tulajdonosai készségesen belemennek abba, hogy egy-egy médiaügynökség politikai okokból mellőzzön egy-egy médiacéget. Ilyen egyezség nem születhet, mert a médiaügynökségek vezetői nem tulajdonosok, nem saját, hanem tőzsdei anyacégük hírnevét kockáztatnák – írják.
„Ráadásul 2013-ban egy médiaügynökség egyszerűen nem teheti meg, hogy kihagyja a kormányhoz közeli médiavállalatokat”. Egy vezető hibát követ el, ha nem hirdet „Simicska és Nyerges közterületi cégénél, a Publimontnál, Nyerges rádiójánál, a Class FM-nél, vagy Fonyó Károly ingyenes napilapjánál, a Metropolnál. Egészen egyszerűen azért, mert vagy piacvezetők, vagy a piac megkerülhetetlen súlyú szereplői”. Ha így tenne, kirúgnák – emlékeztetnek.
Névtelenül jelent meg a Magyar Nemzet cikke – képünk illusztráció!
Fotó: MTI
A szerzők ugyanakkor részletesen elemzik az állami szektor – szerintük minden szakmai alapot nélkülöző – médiaköltéseit, amelyek egyik legnagyobb nyertese egyébként éppen a Magyar Nemzet. Emlékeztetnek rá, hogy részesedése 2012-ben az állami hirdetések piacán a napilapok közül 22,31 százalék volt (listaáron 716 millió forint), míg a hasonló méretű, baloldali Népszabadságé mindössze 2,15 százalék (listaáron 69 millió forint).
Ez annak köszönhető, hogy az államnak „vannak kedvenc médiaügynökségei, amelyek „nem méricskélik olyan szigorúan, hogy a Fidesz-szimpatizáns médiumoknak mekkora az elérésük. Ez abból is látszik, hogy a Magyar Nemzet naponta eladott példányszáma tavaly 13 ezerrel volt kevesebb a Népszabadságnál, az állami cégek a lakosság pénzét mégis szívesebben teszik oda, mint a valódi olvasottsági adatokkal rendelkező más médiumokba”.
A szerzők sajnálatosnak tartják, hogy az állam – amely az állampolgárok pénzéből költ reklámra – nem azt nézi, hol éri meg hirdetni. A saját pénzüket kockáztató vállalkozások ezt nem tehetik meg, nekik piaci súlyuk alapján kell elosztani a médiára szánt forintjaikat. Azt feltételezni, hogy a piacból élő üzleti vállalkozások a jövőben pártszimpátia alapján költekeznek, butaság, vagy egyszerű kormányzati PR-akció. „Nincs ebben egyébként semmi meglepő, a Magyar Nemzet egyszerűen csak dolgozik az államtól kapott pénzért.”
Ők zárójelben jegyzik meg, hogy a „Magyar Nemzetről 2010 óta nem áll rendelkezésre hivatalos, a piac által elfogadott olvasottsági adat”. Mi ehhez annyit tennénk hozzá, hogy a Magyarországon fogható televíziók közül a Hírtv az egyetlen jelentős eléréssel rendelkező csatorna , amely nem fizet elő és nem járul hozzá a Nielsen által mért nézettségi adatok publikálásához, így tényleges teljesítménye, nézettsége a többi csatornáéhoz hasonló pontossággal nem ítélhető meg. (jelentős elérés = legalább a háztartások kétharmadában fogható – a szerk.)
