Gazdaság

Így húzza meg a nadrágszíjat a magyar

gyógyszertár (gyógyszertár)
gyógyszertár (gyógyszertár)

Már gyógyszert is kevesebbet veszünk.

A válság megtette a hatását a pénztárcánkra: továbbra is spórolunk a benzinen, s jól láthatóan sok más dolgon is. S ez nem csak olyan nehezen követhető gazdasági mutatókon látszik, mint a szezonálisan és munkanappal korrigált kiskereskedelmi volumenindex. Vannak termékek, amelyek esetében simán forintban mérve is sokkal kevesebbet vásároltunk az elmúlt időszakban. Összeválogattunk nyolcat.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Gyógyszer Tavaly 436 milliárd forintot költöttük összesen gyógyszerre, ez fejenként körülbelül 43 ezer forint. Előtte való évben még több mint 450 milliárdot. Pedig más statisztikákból ítélve nem lettünk sem fiatalabbak, sem egészségesebbek.

Textil, ruha Sokan örülnek az olcsó ruhaláncoknak, ahol 2000 forintért is lehet kapni egy egyszerű nyári ruhát. Talán ez is közrejátszik abban, hogy tavaly 15 milliárd forinttal kevesebbet költöttünk ruhákra. Erre utal az is, hogy a KSH más számaiban 2010-ben és 2011-ben is 21-21 ezer forintot költöttek fejenként egy évben az emberek ruhára.

Bútor és háztartási cikk A lakásaink berendezési tárgyai alighanem egyre lekoszlottabbak, mivel 2007 óta minden egyes évben kevesebbet költünk bútorokra, mint az azt megelőző évben. 2012-ben már „csak” 107 milliárd forintot szántunk erre, szemben a válság előtti idők 164 milliárdjával. Háztartási cikkekre 81 milliárdot költöttünk, fejenként 8 ezer forintot.

Lakásfelújítás A barkácsboltok bevétele ugyan kicsit nőtt tavaly, de azért jól látszik, hogy az emberek még maguk sem nagyon újítják fel a lakásaikat, házaikat. Kevesebb vasáru, szaniteráru, festék, gyanta, lakk és padlóburkoló fogyott tavaly, mint 2011-ben. Ez is lényegében a válság kitörése óta folyamatosan így van.

Könyv, újság Több betűt olvasunk, de számítógépen. Ugyanis könyvet már alig vesz bárki is: 2006-ban ez még egy 210 milliárdos piac volt, de most már jó évnek számít az, amikor eléri a 150 milliárdot a forgalom. Tavaly nem sikerült.

Fotó: Kummer János

Kütyü A kép- és hanghordozókra (értsd: memóriakártyák, CD-k, DVD-k, stb.) és az információfeldolgozó-berendezésekre is kevesebbet költöttünk. 2007-ben még 172 milliárdért vásárolgattunk kütyüket, ám tavaly a százmilliárdot is alig haladta meg a forgalom.

Tüzelőanyag Nem volt túl hideg a tél, reméljük ez áll amögött, hogy tavaly nem érte el a 22 milliárd forintot az ország tüzelőanyag-számlája. 2010-ben 27 milliárd volt.

Autó és motor Az új gépjárművek iránt tavaly nőtt az igény, ám a jelek szerint azok, akik nem engedhetik meg maguknak az új autókat, használtat sem tudnak venni. Majdnem tíz százalékkal kevesebbet tudtak csak az emberek utóbbiakra kifizetni, mint 2011-ben. A motoroknál még rosszabb volt az arány. Szervizbe se nagyon viszik mostanában az autókat: még az alkatrész sem fogyott tavaly.

Ön min spórolt?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik