Gazdaság

A pénz igenis boldogít!

Az emberek többségének a pénz a biztonságot jelenti, de van, aki a hatalmat vagy éppen a függetlenséget társítja hozzá. Az is kiderült a felmérésből, hogy a megtakarítások az emberek többségét boldogabbá és elégedettebbé teszik.

A válaszadók többsége (53 százaléka) számára a pénz a biztonságot jelenti, a megkérdezettek negyede úgy gondolja, hogy erőt és hatalmat nyújt, míg a többiek függetlenséget, szeretetet vagy egyéb dolgot társítanak hozzá – derül ki az ING Biztosító legfrissebb nemzetközi, mintegy ezer fő részvételével készült felméréséből.

Az eredmények szerint azok, akiket a biztonságérzet motivál a pénzzel kapcsolatban, a nyugalmat és szeretteik védelmét tartják a leginkább szem előtt. Akiknek a hatalom jut eszébe a pénz említésekor, azok a státusz megtestesítőjeként tekintenek a vagyonra, míg akiknek a szeretet ugrik be elsőként, rendszerint ajándékokra költenek szívesen érzéseik kifejezéséhez.

Fotó: Shutterstock

Boldogabbak lennénk-e, ha több pénzünk lenne?

Az érzelmeink és a különböző viselkedésmódok természetesen azt is meghatározzák, hogyan takarítunk meg, hogyan költünk a rendelkezésre álló összegből, vagy éppen milyen befektetésekben fialtatjuk tovább keresetünket. De vajon boldogabbak lennénk, ha több pénzt tehetnénk félre?

A biztosító kutatása erre is kereste a választ, és nem meglepő módon a válaszadók majdnem kétharmada határozottan állította, hogy elégedettebb lenne, ha többet tudna megtakarítani. A válaszadók szerint pénzen természetesen nem vehetjük meg boldogságunkat, de a megtakarításokon keresztül megszerzett komfortérzetet szívesen társítják a felszabadultság érzésével. Ez az európai lakosságra fokozattan igaz: a megtakarított összeg növekedésével arányosan magasabb mértékben elégedettek az életükkel.

Természetesen a pénzen kívül még számos módja van a boldogság növelésének. Az olyan egyszerűnek tűnő elfoglaltságok, mint a családunkkal és a barátainkkal eltöltött idő bővítése, a különböző élmények – utazás, koncert –, valamint újabb tevékenységek felfedezése az anyagiaknál is több örömöt nyújthatnak a mindennapokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik