Gazdaság

Árcsökkenés: a zöldségesnél kevesebből megússzuk

piac (piac)
piac (piac)

A krumpliból ugyanannyiba kerül az új, mint a régi.

Néhány terményt, így például a meggyet kivéve a legtöbb zöldség és gyümölcs árában csökkenés várható a Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint. A korábban rendkívüli dráguláson átesett burgonya ára is csökkenhet.

Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy a burgonya ára rendkívül nagy kilengéseket mutatott, egyik évről a másikra akár 70-80 százalékos elmozdulást is produkált – mondta a lapnak Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a “szinte tőzsdei” elven működő áraknak lefelé kell elmozdulniuk, mivel idén jó burgonyatermés várható.


Fotó: Neményi Márton

Vámos György szerint hasonló a helyzet a zöldség-gyümölcs ágazat többi termékével kapcsolatban is. Bár meggyből kevesebb termett a vártnál, a többi gyümölcsöt és zöldséget illetően jobbára kedvezőek a terméskilátások, ezért az áraknak csökkenniük kell.

A PANNON Egyetem Burgonyakutatási Központjának igazgatója, Polgár Zsolt szerint ritka jelenség figyelhető meg, összeér a régi és az újburgonya ára, gyakorlatilag ugyanannyiba kerül mindkettő, amire nem sűrűn van példa. Ennek oka az, hogy a régi burgonyából viszonylag kevés, míg az új burgonyából sok van. Úgy vélekedett, bár jó termés várható, nem valószínű, hogy a burgonya ára 200 forint alá megy szeptemberig, ha pedig Nyugat-Európában valóban nem lesz jó a termés, az akár uniós szinten is felfelé mozdíthatja el az árakat.

Az FN24 legutóbbi bevásárlókosarából kiderül, hogy ez a hét a meggy és a cseresznye hete lesz, bár szakértőink szerint a legolcsóbb gyümölcs – a saját termésen túl – a szedd magad akcióban szerezhető be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik