Gazdaság

Enyhített a Tigáz a dresszkódon

nyakkendő (nyakkendő)
nyakkendő (nyakkendő)

A környezettudatos gondolkodás jegyében a hét elejétől ismét nyakkendő és zakó nélkül jár(hat)nak munkahelyükre az Eni és így a Tigáz dolgozói.

Kapcsolódó cikkek

A korábbi években már nagy sikert aratott az „Eni leveszi a nyakkendőt” elnevezésű energiatakarékossági kezdeményezése, melyben a Tigáz mind az 1600 dolgozója részt vesz. A környezettudatos gondolkodás jegyében idén június 17-től ismét nyakkendő és zakó nélkül jár(hat)nak munkahelyükre az Eni és így a Tigáz dolgozói is.

Azáltal, hogy az energetikai vállalat dolgozói a nyári időszakban könnyebb ruházatot választanak, hozzájárulnak a klímaberendezések környezettudatosabb és ésszerűbb használatához, a villamosenergia-felhasználás csökkentéséhez, valamint a CO2 kibocsátás mérsékléséhez. Azzal, hogy az irodákban +1°C-kal növelték a hőmérsékletet, 125 család 4 évi energiafelhasználása takarítható meg!

A kezdeményezés, – mely immár több évre visszamenőleg valósul meg minden olyan (összesen 85) országban ahol az Eni jelen van – szeptemberig tart, és lehetővé teszi a dolgozók számára, hogy nyáriasabb ruházatot válasszanak egyúttal megtartva a munkahelyhez illő stílust (például nem viselnek zakót és nyakkendőt kivéve, ha vállalaton kívüli vagy külső személyekkel történő megbeszélésekről van szó).

Az Eni történetének és kultúrájának mindig meghatározó részét képezte a fenntarthatóság. A klímaberendezések használatának ésszerűsítése egyszerű és intelligens módja annak, hogy az Eni és közel 79 000 munkatársa hozzájáruljon az energiaforrások hatékony felhasználásához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik