Gazdaság

Elvesztette a túlszámlázási pert a Főtáv

Futes(960x640)(16).jpg (fűtés, távfűtés, radiátor, fűtőtest, főtáv, )
Futes(960x640)(16).jpg (fűtés, távfűtés, radiátor, fűtőtest, főtáv, )

A jogerős ítélet szerint nem kell fizetnie annak a fogyasztónak, aki jogellenes díjemelésre hivatkozva nem rendezte a számláit hónapokon át.

Másodfokú, jogerős ítéletet hozott csütörtökön a Fővárosi Törvényszék a Főtáv túlszámlázása miatt károsult ügyfeleket segítő Optima Fide civil kezdeményezés egyik alapító tagjának ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet Szita Monika Évától, az egyesület egyik tagjától.

Torba Tamásnak és családjának az ügye azért került a bíróság elé, mert a távfűtő cég követeléskezelője az ítélkező fórumhoz fordult, miután a fogyasztó megtagadta a Főtáv azon számláinak befizetését, amelyeket Kovács Lajos vezérigazgató időszakában, 2009 februárja és 2010 márciusa között állított ki a cég. Ennek oka az volt, hogy ezen időszakban a távfűtő cég – az Állami Számvevőszék által is igazoltan – jogellenesen emelte díjait.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon kezdődött ügyben a bíróság elsőfokú ítéletében korábban már elutasította a követeléskezelő keresetét. Ekkor az ítélkező fórum azért döntött így, mert a cég egyáltalán nem bizonyította sem a Főtáv követelésének a jogalapját, sem összegszerűségét, sem pedig azt, hogy a távfűtő cég által kiállított számlák a ténylegesen elvégzett szolgáltatás ellenértékét tartalmazzák.

Az ítélet ellen a követeléskezelő fellebbezett, és az kérte, hogy a másodfokú bíróság változtassa meg az elsőfokú ítéletet, Torbáékat pedig kötelezze a számlák kifizetésére. Ezt a fellebezést utasította el a Fővársoi Törvényszék. Indoklása szerint az elsőfokú ítélet teljes mértékben jogszerű, ugyanis a követeléskezelő az elsőfokú eljárásban nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének, azaz nem igazolta, hgy a számlákat megfelelően állította ki.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik